Törött ​szárnyakkal (Biztos menedék 2.)

Tartalom:

“Erica és Jack sorsa elválaszthatatlanul egybefonódott. A közös titkuk és az egymás iránt érzett vágyódásuk lehetetlenné teszi a felejtést. Erica csodálatos világot fedez fel a börtönén túl, a szabadság, amit Jack mellett érez, megrészegíti, ugyanakkor halálra rémíti.
Jack számára az élet azonban még tartogat meglepetéseket. Teljesen tanácstalanná válik, amikor kiderül, hogy a húga halálos beteg, és hogy az Ericával egyre elmélyülő kapcsolata mekkora felháborodást, lázongó indulatokat gerjeszt a családtagjai, barátai körében.
Az izgalom és az érzelmek is a tetőfokára hágnak, amikor Jacknek választania kell a bosszú és szerettei élete között.”

Könyörtelenül gyönyörű!

A Menedék sorozat második részét egyszerűen alig bírtam kivárni! Azzal, ahogy az első rész végződött a írónő egy olyan láncreakciót váltott ki az olvasóiból, hogy mindenki azonnal és egyszer akarta szerintem követelni tőle a befejező kötetet. Amire szerencsére nem kellett sokat várni!

Hogy milyen volt maga a könyv?

Fájdalmasan gyönyörű!

Szerintem sokkal erősebbre sikeredett mint a legelső rész, pedig azt hittem azt nem nagyon lehet majd felül múlni, de mégis! Egyszerűen letaglózó volt az egész, főleg ahogy kezdtek összeállni a kirakós darabjai a könyvben és utána az én fejemben is. Az írónő pontosan úgy alkotta meg a történetet, hogy nem csak a szereplőket kergette majdnem őrületbe, hanem olvasás közben magát az olvasót is, aki odaszögezte magát a lapokhoz és nem akart kilépni abból a világból, amit létrehozott.

Nem lehetett ezt a történetet nem szeretni!

Az első könyvem a Baljós szitakötők volt az írónőtől és onnantól kezdve beindult nálam egyfajta őrület az írásai iránt mert azonnal olvastam is a könyvhöz tartozó előző sorozatokat és alig bírtam kivárni, hogy megszerezzem a befejező kötetet.

A végére alig bírtam szóhoz jutni pár másodpercig, majd csak úgy dőlt belőlem a szó. Szegény páromra azonnal le is csaptam, hogy elmondjam neki mi is volt ez az egész, ő meg csak pislogott miközben vadul magyaráztam neki a légi vadászról és arról, hogy Anne L. Green ezzel a kötetével egy olyat alkotott, ami felülmúlta minden képzeletemet.

Azért mert nem erre számítottam.

Igazából nem is tudom mire, de erre nem teljesen voltam felkészülve lelkileg, mert ez a könyv egy kicsit összetört. Talán még nehezebb és fájdalmasabb is lett, mint az első rész, de számomra mégis így volt tökéletes.

Minden elismerésem az írónőé-e téren, hiszen valami fantasztikusat alkotott.

Kicsit szomorú vagyok azonban. Örülök, hogy véget ért Jack és Erica szenvedése, mégis valahol szomorú vagyok, hogy el kell őket engednem. De vigasztal, hogy a 2021-ben megjelenő következő Anne L. Green sorozat egyik főszereplője a sorozatból megismert Will és Hearther lányáról fog szólni, amit már nagyon várok, kíváncsi leszek rá nagyon!

Szóval örülök is, de szomorú is vagyok! Egy kiváló sorozat lezáró kötetét kaphattam a kezembe, ami tökéletes lezárás volt, egy fantasztikus sorozatnak, amely megrepesztette az olvasok szívét, de ugyanakkor meg is gyógyította.

Nagyon köszönöm a kiadónak és az írónőnek a bizalmat és a recenziós példányt, egy felejthetetlen élményt nyújtottak ez által.

SPOILR és eszmefuttatás a kedvenc idézeteim után!

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Törött szárnyakkal is repülni fogok.”

“Ha nincsenek hegeid, nem is éltél.”

“Bosszút forralni olyan, mint forró szenet marokra fogni azzal a szándékkal, hogy valaki másra hajítod. Te fogsz elsőként megsérülni.”

SPOILER!!!!




Szóval ez a nagymama nálam kissé kiverte a biztosítékot. Milyen jóságos és édes is volt, aztán egyszer csak, mint maga Curtis, megmutatta a foga fehérjét. Még nagyon a közepén elkezdtem rajta gondolkodni, hogy mekkora csavar is lenne, ha egyszer csak kiderülne, hogy az egész mögött ez a kis tüneményes nő állt, aki próbált segíteni Erica-nak. Erre a vége felé leesett az állam, hogy ezt az írónő valóban ilyen jól megcsinálta. Hiszen, hogyan is gyanakodhatnánk egy kedves kis idős hölgyre?

Megmondom én, hogy. Itt volt egész végig a szeme előtt nekem is és mégsem vette észre. Mintha nem láttam volna a fától az erdőt, pedig feltűnhetett volna a sok furcsaság vele kapcsolatban. Például, hogy pontosan tudja mi is zajlik a háttérben, mégsem szaladt soha a rendőrségre, vagy vitte el Erica-t Curtis borzalmai elől. Egyszer persze egyszer “szembe szállt” vele, de aztán rájöttem ez is csak a színjáték része, hogy megtartsa a kedves nagymama látszatát, aki törődik mindenkivel.

Ezzel csak azt akartam kiírni magamból, hogy le a kalappal a szereplő előtt, ugyan is nagyon el lett találva. Talán kicsit kiakadnék a pártfordulásán, hiszen a könyv felénél el is gondolkodtam rajta, mi lenne ha, de így lett tökéletes. És ráadásul egyáltalán nem számítottam rá, hiszen én csak rágondoltam, de az írónő építette így ki az ő kis story-át.

Szóval imádtam!

5/5

Blackmoore

Tartalom:

“Kate ​Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.
Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért.
Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt.
Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani?
Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia.”


Szívmelengető, örök klasszikus!

Az Edenbrook után nem volt kétség, hogy az írónőnek a második könyvét is el kell olvasnom, mert egyszerűen nem hagyhatom ki. És ilyen kár lett volna ha elszalasztom!

Mindig is imádtam az olyan történeteket, ahol a főhősnőnk teljesen más felfogást képviselnek, mint az megengedett lenne az ő korszakukban. Például lovagolnak, sakkoznak, vagy egyedül nekivágnak a világnak. A mi mostani főhősünkre a szabadságvágy és az önfejűség a jellemző, ami arra készteti, hogy házasságkötés helyett, elmenjen Indiába a nagynénjével.

Az írónő páratlan humorral és mély, kemény témával fűszerezte meg a kötetet, amely talán egy kicsit sokkal sokrétűbb lett ez által, mint az Edenbrooke. Ami engem egyáltalán nem zavart. Az viszont igen, hogy szerény véleményem szerint a főhőseink túlságosan is gyerekesre sikeredtek. Értem itt ez alatt azt, hogy mind a viselkedésük, mint a beszélgetéseikben előttem úgy jelennek meg, mintha még csak 13, 14 évesek lennének, ellenben pedig már jócskán felnőttnek minősülnek. Ez engem egy kicsit visszavetett a történetben, mert egyszerűen ettől nem tudtam elszakadni és folyamatosan az járt a fejemben, hogy mennyire gyerekesek.

De ettől függetlenül nagyon imádtam!

A karakterek kellően árnyaltak és mélyek lett és az írónő fordított időt a mellékszereplőkre is, ami nagyon meglátszik a történeten. Nem csak úgy ott vannak, hanem tényleg jelen is vannak és ők is formálják a történetet.

A történetnek a végére voltam a legkíváncsibb. Nem akarok spoilerezni, de nagyon furdalta az oldalam, mi is lesz a vég kifejlett. És nem csalódtam benne.

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, de nekem még mindig az Edenbrooke viszi a pálmát.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“– Rabszolgaság és nyomorúság? – hűlt el Henry. – Én nem így látom – csóválta meg a fejét. – Szerintem a házasság a rokonlelkek egymásra találása. Kapocs, ami természetesen kötelezettségekkel is jár, de éppen ebben rejlik az ereje. A legkedvesebb barátod egy életen át kitart melletted, és hűséges, odaadó társaddá válik. Én ilyennek látom a házasságot. Ezért is hiszek benne.”

5/5

A padlásszoba kis hercegnője

Tartalom:

“A romantikus regény hőse Sara, egy kedves, szeretetreméltó és dús fantáziával megáldott kislány, aki egy angol leánynevelőintézetben tanul. Édesanyja után váratlanul elveszíti édesapját is, s az addigi jómódból belecsöppen a teljes szegénységbe: ahol addig a tanulók dísze volt, ott szolgasorba kerül, kegyelemkenyéren élhet tovább. A kislányt belső gazdagsága, a mások iránti szerető részvéte, valamint különleges képzelőereje segíti át a megaláztatások hosszú során: Hercegnőnek hiszi magát, s úgy gondolja, hogy egy hercegnőnek béketűrőnek, jószívűnek kell lennie, s így is él. Új barátokra tesz szert, és csodás eseményeket él át, melyek később életének gyökeres megváltoztatását eredményezik.”


Gyönyörű kis történet, amely megmelengeti az olvasó szívét.

Nem nagyon szoktam nem kortárs irodalmat olvasni. Ez talán abból fakad, hogy amikor még kisebb voltam és próbálták rám erőszakolni ezeket a regényeket én már önmagukban is meggyűlöltem őket. Nem értettem mire jó az, ha csupa unalmas történeteket olvasok, amiket nem értek és nem is szeretek.

Úgy tűnik meg kellett érnem ahhoz, hogy levegyem a polcról ezeket a mára már klasszikussá vált történeteket és fellapozzam őket. Ez az első ilyen történetem és nem is az utolsó lesz!

Egy könnyed kis olvasmány, ami nem hagyja, hogy elfelejtsd.

Én nagyon szerettem olvasni. Könnyed, kis szórakoztató szösszenet, amiből többet szeretnék, mert nem szeretném ha véget érne. Sosem olvastam még az írótól, de azúttal a többi könyvét is el fogom olvasni magyarul.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Nincs nagyobb erő a haragnál, kivéve azt az erőt, amivel elfojtjuk.”

5/5

99 ​gondolat a szerelemről

Tartalom:

“99 gondolat, 99 írás rólunk és a szerelemről.
Lehet, hogy a te utazásod csak most kezdődik?
A szerelem annyi formában van jelen az életünkben, hogy ezer év is kevés lenne megismerni. Néha egyszerű, néha bonyolult, fájó és szépséges.
A szerelem, ha megérint, tovatűnhet egy pillanat alatt, de az is lehet, hogy egy életre velünk marad.
A kérdés az, mit kezdünk vele, ha a megérkezik. Mit teszünk, ha felismerjük? Vigyázunk rá? Ápoljuk vagy elpazaroljuk? Hiszünk-e még benne egyáltalán?
Sok-sok kérdés, melyekre a választ csak a saját életedben találhatod meg.
Ez a könyv egy utazás az érzelmek birodalmába. Nem azt próbálja megfejteni, mi történik, ha két ember egymásba szeret, de rávilágít, milyen fontos, hogy higgy benne, és hogy vigyázz rá akkor is, ha már rád talált.
Hidasi Judit, a többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő Gondolatmappa és 99 gondolat a szeretetről című kötetei után ismét egy nagyszerű utazásra hív, ezúttal a szerelem világába.”

Megmutatja milyen az őszinte és tiszta szerelem.

Először is, nagyon köszönöm a kiadónak és az írónőnek a bizalmat és a recenziós példányt.

Őszintén megmondom, hogy nem igazán erre számítottam. A fülszövegéből nem teljesen jöttem rá a könyv valódi tartalmára, ezért egy teljesen más kép élt a fejemben róla. Én legelőször arra tippeltem, hogy ebben a kötetben majd apró kis történeteket olvashatunk a szerelem megannyi fajtájáról. Egy kis novellás kötetre számítottam.

Ehhez képest rendesen meglepődtem, amikor elkezdtem olvasgatni és egy önfejlesztő írással találtam szembe magam, ami segít átlendülni a nehezebb időszakokon.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy én nem vagyok ilyen időszakban, de sajnos túlmentem már jó páron és, ahogy ezeket a sorokat olvastam eszembe jutatta a régebbi kapcsolataim fájdalmas emlékeit és pofonjait, amik még bennem maradtak. Éppen ezért azt hittem nem is fogom tudni végig olvasni. Nem szeretem ha feltépnek egy régi sebet, igyekszem őket elrejteni, nem is gondolni rájuk. De ez így kicsit nehezen ment, de nem is bántam! Mert a könyv az írásaival nem bántani akart. Hanem segítséget nyújtani. Megmutatni, hogy bár vannak sebeim, ahogy mindenki másnak is, lehet velük együtt élni, tovább lépni és olyan életet élni amilyet te szeretnél. Boldogat!

Segít megérteni a kapcsolatokat, segítséget nyújt, ahhoz, hogy fel tudj állni a padlórol, még ha úgy érzed teljesen a paflóra is küldtek és sosem tudnál felkelni.

Őszinte írások, tele szeretettel és elfogadással és bár tényleg nem erre számítottam és most ez nem is teljesen nekem szólt, örülök, hogy a kezembe vehettem és elolvashattam.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Ha valahol elakadsz, nem szabad feladnod, keresel egy másik utat.”

5/5

Lélekvesztők

Tartalom:

“Hat ​évvel ezelőtt egy tragikus baleset megváltoztatta az életem. Örökre.
Charlotte a nevem, de általában Charnak hívnak. És van egy különleges képességem: tudok a holtakkal beszélni.
Látom azokat a lelkeket, akik nem tudnak átkelni, mert valamilyen elvarratlan szál még itt tartja őket. Fáradhatatlanul segítettem nekik, de ennek az volt az ára, hogy feladtam a saját életem. Végül pénz, otthon és remény nélkül már csak egy megoldást találtam.
De abban a pillanatban, ahogy a halálba ugrottam volna, Ike McDermott megmentett. Ez a jóképű katona megmosolyogtat és felvidít mindenkit. Kedves és gyengéd.
És nem él.
Megállapodást kötöttünk. Segít nekem otthont és munkát találni, ha én is segítek neki. Az ő lezáratlan ügye az ikertestvére. George szétesett Ike halála óta, aki addig nem bír békében átkelni, amíg a bátyja élete egyenesbe nem kerül.
Amikor beleegyeztem az alkuba, fogalmam sem volt, hogy bele fogok szeretni mindkettejükbe. Márpedig azzal, ha megmentem George-ot, el kell engednem Ike-ot.
De hogyan mondhatnék le a szívem feléről?”

Klisé-klisé hátán.

Ezt a történetet azért kezdtem el olvasni mert az egyik könyves csoportba ezt szavazták meg a hónap könyvének és január végén erről lesz majd a kibeszélés. Sosem hallottam még róla és lehet nem is olvastam volna, ha nem ez lett volna a hónap könyve. Sosem vonzottak nagyon a szellemes könyvek és attól tartottam nem is fog tetszeni.

Amikor elolvastam miről is szól, egyből egy régi sorozat jutott eszembe a Szellemekkel suttogó. Azt sosem néztem, de ennek adni akartam egy esélyt, úgyhogy belekezdtem.

De megbántam.

Annyira kényszeredettnek tűnik az egész könyv. Mintha az írónő nem élvezte volna a történet írását, csak túl akart lenni rajta. A karaktere kiábrándítóak, nem kidolgozottak. Cselekmény alig volt, az volt ami a fülszövege. Semmi eredetiséget nem találtam benne, egyszerűen untatott az egész.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Amikor leérsz a gödör aljára, jusson eszedbe, hogy az egyetlen út felfelé vezet.”


5/0,5

Üldözöttek

Tartalom:

“Alessandra szabadságra és önállóságra vágyik, nem alvilági életre. Alexander Salvatore egyetlen lányaként ez azonban szinte lehetetlen. Mikor feladná a reményt, hogy kitörhet, történik valami. Esélyt kap, hogy szabad lehessen. A szabadságnak viszont mindig ára van…
Noah úgy éli az életét, ahogy ő akarja. Jay Davis fiaként felelősségteljes, céltudatos, és persze, hogy ő az egyetem szívtiprója. Mindent megkap, amire vágyik, és amiért nem fél keményen megdolgozni.
Két külön világ. Szabadság és bezártság. Két fiatal, akik az ellentétek ellenére egymásba szeretnek. Egy szerelem, ami nem csak tiltott, hanem egyenesen életveszélyes.
Mit teszel, ha a világ, ami elől menekülsz, végül rád talál?
Üldözötté válsz…

Marilyn Miller és Ella Steel közös könyvében olyan szereplők bukkannak fel, mint Alexander Salvatore, a Vezér, és Jay Davis, az FBI vezetője. Ők már egyszer rabul ejtették a női szíveket. Vajon most mit tartogatnak az olvasóknak? Mi történik, ha ez a két világ összecsap?”


De vártam én már ezt a könyvet!

A két írónő első közös könyve két egyedi és nem mindennapi világot fűzött össze, ráadásképpen két olyan családét, akik a tökéletes ellentétei egymásnak! A Vezér és a Hajsza sorozatból is jól ismert karakterek sorsai most egymásba fonódnak!

De vajon két ennyire eltérő világ egyé válhat?

Két olyan sorozat találkozása, amelyeket imádtam! Azonban számomra ez az összekötés sajnos nem lett felhőtlen. Egészen a 200. oldalig azt hittem ezt én nem leszek képes végig olvasni, mivel a story egyáltalán nem akart beindulni, ráadásképpen annyira felhúztak a fő karakterek és a szerelmi szál, hogy tényleg azt hittem becsukom a könyvet és kész. 

És miért volt ez?

Rómeó és Júlia történet…

Kezdjük azzal, hogy a főszereplők olyanok, mint akiket egy skatulyából húztak volna ki. Alexandra Salvatore, a Vezér lánya, egy szürke kisegér, aki, ha ránéz egy dögös srác, durcásan elfordul és faképnél haddja. Na, nem erre számítottam ettől a karaktertől! Komolyan, hiszen Ő AVEZÉR LÁNYA! Ennyire nem lehet egy klisés pics…Személyisége sincs neki, annyit látunk, hogy imád táncolni és kész… Noah ugyan ez. Minden csajt megdönt, ő az Istencsászár a suliban, a nagyképű pöc… és azonnal rámegy arra a csajra, aki nem esik hasra tőle és nem nyitja ki neki azonnal a lábát…

Na ne már. Őszintén, hány ilyet olvastam már… Miért nem lehetett valami eredetivel jönni? Az első 160 oldal olyan felesleges, hogy én legszívesebben azt mondanám, az nem is kellet volna bele. Egy macska egér játék az egész, ami ráadásképpen idegesítő. 

Bocsánat, de itt spoilereznen….



Miért nem kezdhetjük a történetet ott, hogy Ales-t elhurcolják és Noah megmenti? Miért kell azt végig olvas i 160 oldalon keresztül, hogy “Szeretlek, nem szeretlek, akarlak, meg akarlak bas…” komolyan mondom ettől rendesen felment bennem a pumpa!!!!

Onnan kezdett jó lenni amikor a szülők bejöttek végre a képbe. A maffia vezér és az FBI összecsapása!!!! Végre valami izgalom!!! Ez lett volna az, amit vártam!!!

A két világ találkozása a SZÜLŐK SZEMPONTJÁBÓL BARMOI JÓ, de a gyerekek olyanok lettek mintha a saját történetükben lennének a mellékszereplők. Őszintén én rájuk nem is voltam igazán kíváncsi. Arra inkább mi lesz, ha a Vezér és Mr. Davis összetalálkozik. A Menny és a Pokol harca! Az igazi csata! És abban igazán nem csalódtam. A folyamatos fas… méregetést a két férfi között pedig imádtam! Az a párharc a szócsata, erre vártam végre! Két világ egymásnak feszülése, két ellentét! Na az már valami volt. Na és mi volt Alesa-val és Noah-al. Őszintén? Rohadtul nem érdekelt. Annyira klisés volt az ő részük, hogy fájt.

Egyáltalán nem erre számítottam! Klisés-klisé hátán, egyhangú főszereplők.

Lehet, hogy maga az alapszitu jó, de ez néha édes kevés ahhoz, hogy egy történet kiemelkedjen! Hiába, ha a fő szál már egy lerágott csont és a főszereplők is elhanyagolhatóak!

Sajnálom, de én teljesen így érzek és én mindig leírom, amit őszintén gondolok! Ettől függetlenül várom az írónők további kőnyveit is, mert kíváncsi vagyok rájuk!

Köszönöm az írónőknek a bizalmat és a könyvet!

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Csak az tud ránk hatással lenni, aki valahogy megérinti a szívünket.”

5/2

Hajsza novella (Hajsza sorozat 2,5)

Tartalom:

“Jay Davis, egy fiatal férfi, akinek az ambícióit nem értették meg a szülei. Egy férfi, aki nem fogadta el azt a jövőt, amit az apja szánt neki. Egy férfi, aki eldobta neve utolsó betűit, hogy új életet kezdhessen.
Ismerd meg a Hajsza sorozat Jay Davisének múltját, tetteinek a miértjét!”

Visszatekintés a múltba!

Végre Jay is jobban feltárult a szemem előtt. Ugye azt a sorozatból már megtudhattuk, hogy a szüleivel nincs valami jó kapcsolata és itt most megtudhatjuk az eredetét is. 

Mondjuk a visszaemlékezések terén nem pint erre számítottam, hogy ezt a kis betekintést kapjuk, de így is nagyon örültem neki!

Jay igazán tökös azt meg kell hagyni. Nem mindenkinek van ám ekkora vér a pucájában szóval ezért a lépéséért a szülei ellen nagyon is tisztelem.


Kedvenc idézetem a könyvből:

“Tudnunk kell felállni a padlóról. Akkor is amikor nincs körülöttünk senki. Akkor is, amikor csakis kizárólag magunkra számíthatunk, mert az egyetlen személy, aki életed végéig melletted áll, az nem más, mint Te magad.”

5/5

Végzetes hajsza (Hajsza sorozat 2.)

Tartalom:

“Jay Davis évekig küzdött, hogy maga mögött hagyja sötét, fájdalommal teli múltját és új életet kezdjen. Mirában megtalálta azt a személyt, aki mellett önmaga lehet. Ő jelenti számára az utolsó reményt a boldogságra.
Mira mindent megtesz, hogy segítsen neki, de tudja, hogy ennyi titokkal a hátuk mögött sosem élhetik meg azt a boldogságot, amire mind a ketten vágynak.
Jay félti a gyenge lábakon álló kapcsolatukat. Fél, hogy a múltja a jelenüket is tönkreteheti, meghiúsítva ezzel a jövőbeli terveiket.
Képes lesz, hogy még időben felfedje a múltban történteket vagy a félelme bizonyul erősebbnek? Elkésik a vallomással?
Mi történik, ha a múlt testet öltve lecsap a szeretett nőre? Jay meg tudja menteni vagy az életére örök sötétség borul?”


Hát ez végzetesen jó volt!

Az első részben Mira volt az, aki nekem egy hatalmas nagy öröm volt! Imádtam a karizmatikus, erős, mégis odaadó stílusát, nagyon egyedi és kivételes lett! A második részben pedig talán még jobban megkedveltem! Itt egy kicsit jobban megmutatkozott a gyengédebb oldala, persze nem ment át szerencsére nyafogó picsába, de éppen eléggé lágyult el ahhoz, hogy még így is egy igazán szerethető karaktert maradhasson.

Jay-el az első részben nem tudtam nagyon zöld ágra vergődni. A véleményemben meg is írtam róla, hogy számomra kissé olyan volt mintha felcserélődtek volna a női és férfi szerepek, hiszen itt inkább Jay volt az, aki nyafogott és kirohanásai voltak, ami számomra eléggé furva volt, hiszen ilyet én még csak magamon, mint nőn érzékeltem. Ehhez képest ebben a részben már nagyon is megkedveltem. Jobban előjött a macsós oldala, nem a bunkó típusúra gondolok itt. De ugyanakkor a védelmező es a sebezhető is. Egy igazán összetett karaktert kaphattunk általa, aki, mint férfi kiválóan megállta a helyét.

Maga a történet számomra hihetetlen volt, jó értelemben. Még az első részt túl gyorsnak találtam, addig ez a rész szintén pörgött, de már jobban tudtam követni az események láncolatát, nem csapkodott ide-oda a történet, hanem szépen haladt előre és végre mindent megmutatott nekem olvasónak, amire az első könyv nem derített fényt! Továbbra is nagyon hozta azt a fajta stílust, amit én imádok egy jó könyvben, mégpedig azt, hogy nem lankadt le, nem írt le felesleges sorokat. 

Ami pedig kiderült a könyv által na attól eldobtam az agyam!

Istenein csavaros lett az egész és csak kapkodtam a fejem. Esküszöm még pislogni is szerintem elfelejtettem, nehogy lemaradjak bármiről!

Köszönöm az írónőnek ezt a kis kalandot!

Kedvenc idézetem a könyvből:

“– Na látod, ebben legalább igazad van. Sokan ítélnek el valakit a külseje alapján, és azok, akik ilyen előítéletekkel élnek, el sem hinnék, mennyi érzelem lapul egy-egy zord külső mögött. Az ilyen emberek azt hiszik, ők többek másoknál, de ha tudnák, hogy pont ennek az ellenkezőjét érik el az ilyen megnyilvánulásaikkal .. – sóhajtott. – A külső nem minden. Ahhoz, hogy igazán ismerj valakit, a lelkét kell megismerned.”

5/5

Féktelen hajsza (Hajsza sorozat 1.)

Tartalom:

“Mira Wright egy fiatal nyomozó, aki a múltban elszenvedett fájdalmait, a munkájában szerzett sikereivel szeretné felülírni.
Társai körében elismert és határozott nő, de ez mind csak a felszín.
Az egyik nyomozás során a sors összehozza egy titokzatos férfival, akivel együtt tölt egy szenvedélyes éjszakát.
Jay Davis az elkövetett hibáit nem tudja maga mögött hagyni, hiába az eltelt évek… a bűntudat nem engedi.
Mira az évekig gyakorolt önkontroll ellenére sem képes parancsolni magának. Úgy érzi meg kell ismernie a férfit és meg kell fejtenie a férfi testét beborító tetoválások jelentését.
Boldogságra lelhetnek ennyi titokkal a hátuk mögött?
Mindent megpróbálnak, hogy ez sikerüljön, kivéve az őszinteséget.
Aztán egy nap el kezd felszínre törni a múlt…”

Féktelen az biztos!

Nagyon köszönöm az írónőnek a bizalmat a könyvével kapcsolatban, köszönöm a recenziós példányt!

Mira-t imádatán benne! Olyan, mint egy igazi tornádó! Az a szabad szája, a féktelen vágya és az ereje!!! Basszus több ilyen női karakter kell. Teljesen egyedi és kifogástalan. Én nagyon imádtam! Belevaló, tökös és nem egy rinya gép. Elveszi, amit akar és ennyi. Nincs az a rohadt huzavona, hogy “Jaj tetszik a hapsi, de akkor sem fekszem le vele, mert az már milyen? „Annyira elegem van az olyan csajokból. Szürke kisegerek, akik rohadtul nem magabiztosak és majdnem minden egyes könyvben ezt a típust találom! Hála az égnek itt nem! Szóval nem tudtam őt nem szeretni! Egy igazi belevalós csaj, aki féktelen, nem hallja meg a nemet, belevalós a munkájába és semmi nem állítja meg.

Nekem talán kicsit túlságosan is féktelen volt. Bár a story nagyon érdekes és magával ragadó, az események túlságosan gyorsan követik egymást, úgy éreztem éppen csak belecsöppenünk valaminek a közepébe, aztán hopp, a következőkben száguldunk is tovább. Ez főleg ott volt érezhető, ahol éppen nyomoztak egy éppen adott ügyben. Azért semmi nem megy ilyen gyorsan a valóságban. Ha ez igaz lenne, a gyilkosságok után az elkövető/k 24 órán belül azonnal rács mögött is lennének. Bárcsak így lenne.

Egy szóval én mindent túlságosan gyorsnak találtam benne, csapkodtunk ide-oda a történetben, nem volt semmi sem teljesen megragadva.

Pedig az eleje annyira tetszett.

Belevaló csaj, gyilkosság, ami kellően szaftos ahhoz, hogy lekösse az olvasót, erre a harmadik oldalan, puff meg is oldódott… Aztán jött a következő eset és az is azonnal…

Egy szóval minden túlságosan gyorsan történt benne, az események láncolata túlságosan gyorsan kapcsolódtak egymáshoz. Nincs azzal semmi baj, ha nem haddjuk ellaposodni a story-t, ha nem írunk bele felesleges sorokat, hogy kitöltsük az oldalakat, mondjuk egy sex jelenetet nem kell négy oldalon keresztül kifejteni. Itt tetszett, hogy az írónő ezt nem tette meg. (Én mindig tudom, hogy ha erotikus-romantikus könyvet olvasok, lesznek benne szaftos jelenetek. De azért néhány könyv már eléggé ki szokott akasztani azzal, amikor még a hatodik oldalon is azt olvasom, ahogy a csaj a pasi nevét sikítja.)

De ez szerencsére nem igy volt. Itt a gyorsaságot még szerettem is. Túlestek rajta azt kész. Nem kell erről ódákat zengeni. Jó volt-e mindkettőjüknek, vagy nem azt persze le lehet írni. De ennyi és vége.

Jay egy eléggé érdekes karakter lett a szememben, egyszerűen nem tudtam rajta kiigazodni és ezért néha fel is húzott rendesen. Egyszer egy orbitális barom, máskor egy hízelgő macska, aztán átcsap gondoskodóba, majd ismét előjön a gyökér énje kissé nekem olyan, mint felcserélődött volna a női és a férfi szerepkör. Ő lett a hisztis pics… Mira pedig a belevalós, tökös karakter.

A karakterek háttértörténet egyre érdekesebb számomra és egyre jobban furdalja az oldalam mi az Isten történhetett Jay-el, amiért ilyen lett végül? Remélem a második részben már többet megtudhatunk.

Még egyszer köszönöm az írónőnek a lehetőséget!

Kedvenc idézetem a könyvből:

“(…) nem élhetsz a múltban, hiszen az nem több, mint egy elsuhanó táj mögötted, amit csak akkor látsz, ha akarsz, amikor belenézel a visszapillantó tükörbe. Nézz előre! Ne foglalkozz azzal, ami mögötted van. Élj a jelenben és tekints a jövőbe!”

5/3

Akkor szakítsunk

Taratlom:

“Miért kell a szilveszternek feltétlenül az önfeledt bulizásról szólnia? Van az úgy, hogy az ember legfeljebb annyira vágyik, hogy egy rossz film előtt belesüppedjen a kanapéba, csokit és chipset tömjön magába, és közben zokogva búcsúztassa az óévvel együtt a frissen gallyra ment kapcsolatát.
Épp így tervezte Lia is, miután stílusosan, december 24-én szakítottak Norbival.
A barátaik azonban nem pontosan úgy képzelték el az év utolsó napját, mint Lia, ezért a szilveszter éjszaka végül sokkal inkább egy őrült road movie-ra hasonlított, amely fölött mintha mindenki elveszítette volna az irányítást…”

3, 2, 1,… Akkor kezdjünk neki!

Hát talán ez az a könyv, amire azt mondanám, hogy nem lett a kedvencem. Tusom sokan istenítik Laura könyveit és én is olvastam már pár kötetét, de ez, olyan volt, ami nem lopta bele magát a szívembe nagyon sok szempontból.

A szereplők közül senki nem lett a kedvencem. Lia-tól konkrétan agyérgörcsöt kaptam akkora egy rohadt pics… . Esküszöm, ha csak két lapig befogta volna a száját, vagy valaki betömte volna valamivel, akkor talán ki lettem volna vele békülve egy kicsit. De ennek a tyúknak lehet csak egy fa… kellett volna és akkor elkuss… . „Lia, annyi irodalmi érték van benned, mint egy darab téglában.” Vagy inkább agy… Már bocsánat. Szóval igen egy kissé felhúzott. És még csak nem is fejtettem ki teljesen az ő kis karakterét.

De ha már maga a főszereplő így felhúzott, akkor elég nehéz élvez i a könyvet, főleg, ha ehhez még jönnek felsorolások! Molyon volt egy lány @Cheril aki tökéletesen leírta én magam is, hogyan érzek ezzel a könyvel kapcsolatban pontokba szedve. Érdemes elolvasni!

De azért kiemelek néhányan részletet ebből, amiktől az én agyam is kissé felfortyant.

Azt már említettem, hogy a főszereplőnk egy kiálhatatlan ku.., akit saját magán kívül senki más nem érdekel. Innen jön az, hogy vajon Norbi mégis mi a fenét eszik ennyire benne? Konkrétan olyan mintha nem látná azt a hatalmas STOP táblát, ami a csaj előtt van, hogy álljon már meg, mert ez a csaj nem éri meg a fáradozást! Ekkora nyafka kis caf…

Igazából az egész könyvben ő volt a legnagyobb negatívum. Nem értem egy ekkora negatív szereplőt, hogy tehet meg valaki a regénye főhősének?

Na a többi szereplőről nem is beszélve, bár róluk vajmi keveset tudtunk meg. Sem azt mégis hogyan néznek ki, sem az, hogy a franca képesek elviselni ezt a tyúkot, akit egyesek a barátjuknak, mások a tesójának tartanak. 

Na és akkor a vége…

Ekkor klisét talán még életemben nem olvastam basszus!!! Nem spoilerezek, de amit ott a végén ezek ketten műveltek, hát az felért egy kisseb kivégzéssel. Nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek, amikor olvastam. Bárcsak minden baj így egy csapásra meg tudna oldódni.

Szóval nem ez lett a kedvencem, első olvasásnak is éppen elég volt nekem, nem vagyok mazochista, de vannak, akiknek meg ez tetszik. Erre szoktam mondani, hogy ízlések és pofonok, mindenki másképp látja a világot.

Kedvenc idézeteim a könyvből:

“– Add ide a telefonom – ingatta a fejét Szilkó, én meg már pattantam is az íróasztalához, és felkaptam a készüléket.

– Jé, ezen még gombok vannak – ámultam el egy pillanatra.

– Veled ellentétben én nem várom el, hogy a telefonom okosabb legyen nálam – közölte egyszerűen, és már a füléhez is emelte.”

„Lia, annyi irodalmi érték van benned, mint egy darab téglában.”

5/3