Omladozó ​királyság (A Royal család 5.)

Tartalom:

Mióta Hartley Wright találkozott Easton Royallal, az élete fenekestül felfordult. Minden sarok mögött ellenség, minden ajtó mögött veszély rejlik. Amikor beüt a tragédia, ami elragadja az emlékeit, a lány már senkiben sem bízhat, még a kék szemű fiúban sem, aki azt ígéri, minden rendben lesz.

Mert míg Hartley emlékei tele vannak fehér foltokkal, az ösztönei azt súgják, hogy Easton veszélyes. Képtelen eldönteni, hogy a fiú vajon a kígyó az édenkertben, vagy az esélye a megváltásra. A káoszt, ami vele jár, képtelenség kezelni, az érzések pedig, amiket őbenne kelt, túl zavarosak ahhoz, hogy kibogozza őket.

Easton azt akarja, hogy a lány emlékezzen. Hartley szerint jobb felejteni.

És talán igaza van.

Tragédia. Árulás. Bizalom. Hartley-nak szembe kell néznie a tényekkel – a Royalok elől képtelenség menekülni.

Tanulj meg a szabályaik szerint élni, vagy a vesztedet okozzák.”

Ez a záró kötet most tett tönkre.

Ezek a Royal fiúk aztán nem aprózzák el a végkifejletet, főleg azért mert a 3.5 és 4. részek  nagyon laposra sikeredtek, de úgy tűnik a végére azért behozták. Éppen ezért kissé féltem ettől a kötettől azt meg kell mondjam. Mivel a felsorolt két rész számomra egyáltalán nem szóltak akkorát mint az első három, éppen ezért nagyon ódzkodtam tőle hiszen azt akartam, hogy az egyik kedvenc sorozatom záró kötete kiüssön.

Az imáim úgy tűnik végre meghallgatásra találtak!

A Royal család zárókötete eléggé nagy durranás volt személy szerint, hozta az első három rész drámáit, élvezetét és szeszélyeit, amik a 3.5 és a 4. részből mind hiányoztak. És nem csapták el a végét! Halleluja! Tényleg lezártak mindent a végére, nem maradt egyetlen elvarratlan szál sem hála az égnek! Ettől is nagyon féltem, hogy az írónők elfeledkeznek néhány aprócska kis dologról, de szerencsére ez nem így történt és ráadásképpen nem csak úgy elvágták az egészet. Szépen kibontották mi és miért történt, illetve minden kérdésre végre megkaptuk a válaszokat.

Végre egy Royal-okhoz méltó befejezés!

Bár vérzett a szívem, hogy vége lett azért hullajtottam pár örömkönnyet is hiszen már nagyon régóta várok erre a befejező kötetre. Látszik is, hiszen kevesebb mint két nap alatt ki is olvastam az egészet. És egyszerűen egyáltalán nem csalódtam benne. A cselekmény pörgős volt sosem unatkoztam és hozta a szokásos Royal szintet, amit annyira megszerettem az első három részben és megszerettet velem az egész sorozatot. Nem unatkoztam, mert folyamatosan fenntartotta a figyelmem és mindig hozott valami újdonságot, ami miatt tovább kellett olvasnom, hiszen mindig tudni akartam mi is történik a következő oldalon.

És hogy mit gondolok most a főszereplőinkről?

Egyrészt azért is szerettem bele a sorozatba, mert mindegyik részben lét szemszöget követhetünk végig. Ezt mindig is szerettem egy könyvben hiszen szeretem tudni mi is jár egy férfi szereplő fejében éppen. És végre itt is beleláthattunk mindkét színfal mögé.

Eston Royal-t bár az előző részben nem igazan kedveltem megy most az írónők végre jobban kibontották mint karaktert és ismét előhozták azt az Easton-t akibe annyian beleszerettünk már a sorozat első részében is. Igaz szerencsére sokkal jobban el is mélyítették a karaktert, nem úgy mint az előző részben, hogy csak kis morzsákat kaptunk belőle, amik szinte semmit nem értek, de itt végre megismerhettük az igazi Easton-t és a démonjait. Amúgy az én szemembe hatalmasat nőtt ebben a záró kötetben és újra beleszerettem.

Hartley már kissé más tészta. Az előző részben nem tudtam mit is érzek vele kapcsolatban. Nem utáltam, de nem is lett a kedvencem, valahogy olyan slamposnak tűnt az egész csaj és ettől valahogy nem éreztem igazán a történet részének. De ebben a részben már szerencsére jobban kialakították az egész személyiségét. Ebben a részben inkább sokkal jobban ő került a reflektorfénybe, ami nem is volt akkora nagy baj.

Egyetlen kis problémám volt csak a történettel. 

Az ikrek bár itt kicsivel nagyobb szerepet kaptak mint az egész sorozatban eddig, de akkor is úgy érzem, hogy nagyon is kijárna nekik egy saját rész, hiszen nem csak az, hogy ők az egyetlen Royal-ok, akiknek nincsen saját része, de szerintem ugyan olyan érdekes lenne az ő történetük is, mint mondjuk Gid-nek. Ezt elég sok könyvmolynál is olvastam és sajnos-e miatt nem érzem teljesen lezártnak az egész sorozatot, hiszen két szereplő majdnem teljesen kimaradt a sorozatból. Nem értem miért nem letehetett nekik is adni egy kiegészítő kötetet úgy mint Gid-nek. Ez kicsit azért fáj, mert bár nem ők lettek a kedvenceim a sorozatban azért nagyon kíváncsi lennék az ő szemszögükre, illetve hogy vajon nekik is happ end lesz-e minden? Valahogy úgy érzem az ő történetük még nincs lezárva, éppen ezért még a sorozat sincs.

Összességében szerintem egy kiváló lezárás egy sokszínű sorozatnak, amely könnyen belopja magát az ember szívébe és kicsit tönkre is teszi.


Kedvenc idézetem a könyvből:

“-Az igazság ingatag fogalom, ami az egyének elfogult véleményén alapszik.”

5/5

Vuk

Tartalom:


“A rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe…
„Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.”
Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól; a rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz.
A történetet, amelyet rajzfilmként szinte mindenki ismer, ezúttal az írói életművet megjelentető sorozat köteteként adjuk közre.”

Vadászok, utamból, kotródj!

Kiskorom kedvenc rajzfilmje volt a Vuk, amelyet szinte minden esete meg kellett nézni kazettán különben nem aludtam. Az aranyos kis mese sokunk kedvence is lett és nem tudnánk úgy visszaemlékezni a gyerekkorunk, hogy ne szerepelne benne, vagy ha esetleg meghalljuk a kis dalát ne énekelnék mi is még akár 30 évesen is.

Fekete István regénye alapján készült kis mese tehát sokunk kedvence lett, ám a regény komoly műként már inkább a nagyobbak szívébe zárult el. Kötelezőként a könyvet már sok gyerek is olvashatja, de ugye tudjuk milyen is az a kötelező a legtöbbünknek. Na én is ugyan igy voltam vele gyerekként. Nem akartam még a kezembe sem venni, most pedig már 25 évesen én magam vettem le a polcról és élvezettel olvastam az aranyos, magával ragadó, olykor szívfájdító sorokat.

Teljesen más mint maga a mesefilm.

Persze tudtam, hogy a mesét ez alapján a regény alapján készítették el, de nem gondoltam, hogy ennyi mindent megváltoztattak benne. 

Szóval kicsit meg is lepődtem ezen, de összességeben én nagyon szerettem. 

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Vuk lesz a neve, mint az öregapjának – mondta. – Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.”

5/5

Ne ​érezz, ne kérdezz!

Tartalom:

“Egy napon Elza lesz Arandelle királynője. Rengeteg felelősséggel és elvárással kell majd megbirkóznia, a megválaszolatlan kérdésekről nem is szólva. Vajon milyen vezető válik majd belőle? Mikor kell kérőt választania? És vajon miért él benne régóta mélyen elrejtve az érzés, hogy egy nagyon fontos része hiányzik?

Szülei váratlan halála után Elzának hamarabb kell választ találnia az életét övező számtalan kérdésre, mint remélte. A királyság egyetlen uralkodójaként magányosabbnak érzi magát, mint valaha. Amikor azonban titokzatos erők lépnek működésbe, Elza elvesztett gyermekkori emlékei kezdenek visszatérni – képek jelennek meg előtte egy hozzá nagyon hasonló kislányról. Hogy kitöltse a benne lakozó űrt, Elza embert próbáló utazásra indul jeges királyságán át, hogy visszafordítson egy szörnyű átkot …, és megtalálja Arandelle elveszett hercegnőjét.”


A klasszikus mesefilm „átdolgozása”.

A jégvarázs, amint megjelent a mozikban milliónyi ember szívebe lopta bele magát aranyos történetével és csodás animációjával, köztük engem is elkápráztatott és nagyon kíváncsian vártam már ezt a történetet, ugyanis érdekelt, hogy az írónő vajon mit tartogat ezzel a történettel nekünk. Sokan hangoztatták a könyv sikerét és ezen felbátorodva én is nekikezdtem. Hozzáteszem kiskoromban és most is szeretem a Disney meséket, az új átdolgozott filmeket rühellem csak, mint a Hófehér és a vadász…

Szóval kíváncsian kezdtem bele az újabb átdolgozásba, amely az eredeti filmet kicsit megfordítja és másképp mutatja be nekünk.

De eléggé meglepődtem a vég kifejletten. Lehet csak nekem voltak túl magasak az elvárásaim vele kapcsolatban, de én a feléig alig bírtam eljutni annyira felhúzott maga a történet.

És hogy miért?

Látva az animációs filmet számomra csalódás volt. Olyan volt az egész, mintha csak kicseréltek volna benne néhány jelenetet, a szövegek ugyan azok, ahogy a poénok is. Egy szóval alig változott valamit és ez engem nagyon frusztrált. Nem egy új történetet kaptunk, csak egy kisebbfajta átdolgozást, ami eléggé gyengére sikeredett. Az eredeti story-hoz képest legalábbis nekem nagyon. Egyszerűen nem tudom önálló történetként kezelni, mert gyakorlatilag az írónő lemásolta az egész animációs filmet és csak annyi változtatást tette bele, hogy Anna sokáig nincs a képben. De ez nekem túl kevés. Sokkal többet vártam volna ettől az egésztől, saját poénokkal, karakter ábrázolásokkal és azok elmélyítésével. Annyi jó lehetőség lett volna benne.

Sajnálom, mert Moly-n és sok más helyen is agyba főbe dicsérték az egész regényt, de én csak azt értem, hogy gyakorlatilag pofára estem ezzel a könyvvel.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“A szívet sajnos nagyon nehéz meggyógyítani …”

5/2,5

Ki a legszebb?

Tartalom:


“A ​fiatal királylány Hófehérke, és gonosz mostohája, a Királynő történetét mindenki ismeri. A mesélésről mesélésre változó apró különbségeket leszámítva a történet mindig ugyanaz: a Királynő féltékeny lesz a lányka szépségére, és ez odáig vezet, hogy megpróbálja eltenni láb alól az édes, naiv kislányt. Arról már sokkal ritkábban szól a történet, hogy a Királynő mitől is lett ilyen gonosz. Sokan próbálták már találgatni az okokat. Talán már a természeténél fogva is egy gonosz boszorka volt, szépsége pedig mindössze a Király elcsábításának eszközeként szolgált. Mások szerint a Királynő azért gyűlölte a lánykát, mert a Király első feleségére emlékeztette. Ám a leggyakrabban egy romlott lelkű nőszemélynek festik le, aki egész nyomorult életében nem szeretett egyetlen teremtett lelket sem. Valójában oly sokféle magyarázat létezik, amely a Királynő végtelen hiúságát és féltékeny dühét találgatja, hogy bajos is lenne számba venni őket. A sorozat első könyve egy olyan változatát meséli el a történetnek, amellyel az olvasóközönség eddig nem találkozott. Egy történetet, mely szerelemről, veszteségről, és egy csipetnyi mágiáról szól. Ez a Gonosz Mostoha könyve.”

Engem valahogy mindig is nagyon vonzottak az eredet történetek. Sokszor kíváncsi voltam arra egy-egy karakter miért is lett pontosan ilyen, milyen életutat járhatott be, hogy végül azzá az emberré alakította a sors, akit végül megismertünk.

A Ne érezz, ne kérdezz után kissé félve kezdtem bele ebbe a kötetbe, mivel attól tartottam, ez is egy egysíkú olvasmány lesz ahol az írónőnek nem volt elég képzelőereje ahhoz, hogy teljesen saját történetet kreáljon.

De ez nagyon meglepett!

A Hófehérke mese sokak számára már ismerős. A Gonosz mostoha megirigyelte a lány szépségét és ezért egy mérgezett almával el akarta tenni láb alól. De minden történetnek két oldala van és ebben a történetben most nem mástól mint magától a Királynőtől tudhatjuk meg, hogyan vált egy kedves és szeretetteljes nőből, őrült és házsártos vén banyává.

Egy tökéletes eredet történet, amely megmutatja milyen is az igazi őrület és hogyan is fordulhat ki egy ember teljesen önmagából, míg a végén ne lásson mást csak saját önző céljait. Mikor kezembe vettem a könyvet attól tartottam a legjobban, hogy ez is egy újabb habos-babos Disney történet lesz, amely merő cukormáz és szivárvány. Aztán az első pár oldal után rájöttem, hogy ez cseppet sem az egeres ház palettájára íródott. Nem egy egyszerű yung adult könyv, ennél jóval árnyaltabb és mélyebbre sikeredett. Egyszerre nyomasztó maga az egész könyv és ijesztő. Olyan volt maga az egész mintha valami sötétség rányomta volna a bélyegét a könyv felére. De nekem ez a sötétség tetszett a legjobban benne. Végre nem egy nyáltól csöpögős, szirupos Disney mese, amellyel álomba lehet ringatni a kicsiket.

Nem.

Egyetlen egy bajom volt vele az pedig a vége volt, amit szinte egy az egyben az eredeti meséből kapott ki az írónő. Kopy lett sajnos a vége áthelyezve a Királynő szemszögébe ezért én a végét kicsit slamposnak éreztem.

Nagyon remélem, hogy hamarosan a kiadó által a sorozat további köteteit is olvashatjuk, mert egyszerre kelt az olvasókban nosztalgikus hangulatit régi kedvenceink miatt és hoz el új élményeket is.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Az őrület csak nézőpont kérdése, Királynő!”

5/4,5 

Mi hétköznapi halandók

Tartalom:

“NEM KELL MINDENKINEK KIVÁLASZTOTTNAK LENNI.
Hősnek, aki szembeszáll a zombikkal vagy a lélekevő szellemekkel, vagy az új fenyegető dologgal – a kék fényekkel meg a sok halállal –, bármi is az.
Mi volna, ha TE lennél Mikey? Aki csak túl akar lenni az érettségin, majd jól szórakozni a banketten, de előtte valaki felrobbantja az iskolát. Már megint.
És mi van akkor, ha TÉGED nagyobb problémák gyötörnek, mint a következő világvége, mert meg kell találnod a különlegest a saját hétköznapi életedben?”

Angolul, nyersen lefordítva Mi is itt élünk. Ez talán egy kicsit jobban illik magához a történethez is, ahogy az angol borító is.

Erről a könyvről sosem hallottam még, de a könyves csoportunkban ez volt az a kötet, ami februárban együtt elolvastunk. Hát eléggé vegyes kritikát váltott ki mindenkiből, kiből pozitívat, kiből negatívat.

Na én a negatívak táborát erősítettem.

Nekem ez a könyv maga olyan volt mint egy foghúzás. Kellemetlen, féltem tőle és hiába biztattak, hogy nem lesz semmi baj én csak azért is féltem tőle, mert egyszerűen annyira untatott, hogy majd bealudtam rajta. 160 oldalig bírtam, utána nem is olvastam tovább.

Pedig az alap koncepció nem is lenne olyan rossz, ha nem lenne dög unalmas. Végül felvilágosítottak, hogy ez igazából egy fantasy paródia akart lenni, de én inkább kínomban röhögtem rajta. De lehet csak én vettem túlságosan is komolyan az egész művet. Nekem túlságosan vontatott és kínos volt. Az egész lényeg az volt, hogy felrobban néha a suli, de össze akar a főszereplő jönni egy csajjal… Engem az sokkal jobban izgatott a párduc és az Istenek, mint egy rohadt tini románc. De persze ezt a kívánságomat nem teljesítette a könyv.

Az viszont tény, hogy a szereplők igen árnyaltak és kifogástalanok lettek. Ne skatulyából rángatták ki őket, hanem kellően elmélyítette az író őket.

De nekem ez olyan lett mint egy fantasy sorozathoz köthető olcsó novella, ami csak arra kellett mert a fanok nyaggatták az írót és a kiadót. Örülök, hogy nem kellett rá kiadnom 3.500 Ft-ot, mert a könyvtárból ki tudtam kölcsönözni.

Szóval jó nagy csalódás…

Kedvenc idézetem a könyvből:

“– Hát, a hegekkel az van – szólal meg –, hogy semmi mást nem lehet csinálni, mint büszkén viselni őket.”

5/2

Finaly (Caraval 3.)

Tartalom:

“Egy szerelem, amelyért megéri küzdeni.
Egy álom, amelyért megéri meghalni.
Egy befejezés, amelyre megérte várni.

Két hónap telt el a legutóbbi Caraval befejezése óta. Két hónapja, hogy a Fátumok kiszabadultak egy elvarázsolt kártyapakliból, két hónapja, hogy Legend bejelentette igényét a trónra, és két hónapja, hogy Tella rájött: a fiú, akibe beleszeretett valójában nem létezik.
Amikor életek, birodalmak és szívek sorsa múlik rajta, Tellának el kell döntenie, hogy megbízik-e Legendben, vagy régi ellenségeként kezeli. Miután rábukkan egy titokra, amely fenekestül felforgatja az életét, Scarlettnek képessé kell válnia a lehetetlenre. Legendnek pedig meg kell hoznia egy döntést, amely örökre megváltoztathatja.

A Caraval véget ért, de minden idők legnagyobb játéka még csak most kezdődik. Ezúttal nincsenek nézők – csak nyertesek vagy vesztesek.”

Tökéletes, hátborzongató és méltó befejezése egy sorozatnak, amelyből sosem akarunk kiszállni.

A sorozat befejező kötete annyira magával ragadó és sokszínű lett, hogy azt sem tudtam hova is kapjam a fejemet ennyi impulzussal. Mindent megadott, amit csak vártam tőle, sőt szerintem még annál is többet, hiszen kevesebb mint egy nap alatt kiolvastam a könyvet és amikor végeztem vele őrültem is és kissé fájt a szívem.

Hiszen ez a sorozat teljesen a szívemhez nőt, ahogy a szereplők is és nehéz szívvel engedtem el őket. Nem akartam, hogy vége legyen, de ha már így kellett lennie az írónő egy csodás befejezést kreált nekünk, ami nagyon is méltó a világhoz és a szereplőkhöz egyaránt. Semmi kifogásom nem volt ellene, mert számomra úgy volt tökéletes, ahogy volt.

Az biztos, hogy nem lehetett vele unatkozni. A cselekmény az elejétől a végéig pörgött, nem volt olyan rész, ami csak egy kicsit is lassította volna a tempót. Lehet erre valaki azt mondaná, már túlságosan feszített volt, na erre én meg azt mondom, hogy pont ez kellett neki. Hiszen az első rész eleje alig akart beindulni, ahogy a közepe is. A második rész már kicsit túlszárnyalta az elsőt hiszen nagyon belehúzott a történet, na de a harmadik rész tette fel a pontot az I-re. És én ezt is vártam el tőle! Nekem semmi kifogásom nem volt ellene. Sok helyen olvastam, hogy már nem olyan mint az első két rész, nincs benne a Caraval, de talán nekem ezért is tetszett annyira, hiszen nem ugyan arra a sémára épített az írónő, hanem kiszakadt belőle és valami teljesen újra építette rá, ami nekem nagyon tetszett.

A váltott szemszög volt benne a kedvencem, hiszen a második rész után már kicsit hiányzott Bíborka és Julien, de nem akartam elszakadni Tella-tól és Legend-től sem. Érdekesek voltak benne ezek a szerelmi huza vonák, Bíborka néha ezzel az őrületbe kergetett hiszen neki ott volt Julian, akihez tényleg húz a szíve és szereti, erre ezt az egészet jól megkavarta… Ez nekem nem igazan tetszett benne, de meg tudom érteni miért is így lett. A másik az Tella és Legen. A végéig nem tudtam eldönteni kit is akarok végül Tella mellett látni. Legend-et vagy éppen a Szívek hercegét. Ki a legjobb a két rossz közül? Személy szerint én Jack-re szavaztam és a végéig neki is szurkoltam, de aztán végül nem bántam meg a végkifejletet sem.

Bár én azt mondom kissé függővéges lett maga a történet.

Hogy miért gondolom így?

Akik olvasták a részt tudhatják, hogy Tella kalandja itt még nem ért véget, ráadásul neki úgymond lenne még egy “küldetése” is. Szóval én azért még reménykedem abban, hogy valami itt még lesz, bár az írónő ugye már lezárta a sorozatot.

Szóval tökéletes lezárás lett egy olyan sorozatnak, amit jóval hamarabb kellett volna elkezdenem olvasni!

Kedvenc idézetem a könyvből:

“– Egy igazi királynő hatalma nem a koronában rejlik…”

5/5

Legendary (Caraval 2.)

Tartalom:

“Egy összetört szív.
Egy megfizetendő adósság.
Egy vérre menő játék.

Donatella Dragna a Caraval varázslatos világában végleg megszabadult zsarnok apjától, és a nővérét, Scarlettet is megmentette egy baljós házasságtól. Lenne mit ünnepelnie a Dragna-lányoknak – de Tella még nem szabad.
Még a játék előtt, végső kétségbeesésében egyezséget kötött egy bűnözővel, és most olyasmivel tartozik neki, amit eddig soha senki nem tudott megszerezni. Ki kell derítenie a Caraval mester, Legend valódi nevét! Erre csak egyetlenegy esélye van: ha megnyeri a Caravalt.
Tella tehát második alkalommal is beleveti magát a legendás versengésbe, és ezzel keresztezi egy gyilkos trónörökös útját, belebonyolódik egy elátkozott szerelembe, valamint a titkok kusza hálójába… amivel bajba sodorja Scarlettet is.
A Caraval mindig is bátorságot, ravaszságot és áldozatokat követelt. Ám ezúttal még többet kér a játék: ha Tella nem tudja teljesíteni, amit az alkuban ígért, és nem szolgáltatja ki Legend igazi nevét, mindent elveszít – talán még az életét is. De ha nyer, Legend meghal, és a Caraval örökre megsemmisül.

Isten hozott újra a Caravalban… a játék még csak most kezdődik igazán!”

A történet még koránt sem ért véget!

Na ez az a történet, amit az elsőtől vártam, ez az, amit miután elolvastam azonnal vettem is a kezembe a harmadik és egyben befejező részt, mert olyan volt, hogy nem akartam, hogy véget érjen!

Ez volt az a rész, ami annyira magával ragadt, elvarázsolt és megrémisztett, hogy nem akartam belőle soha kiszállni. Ez a Caraval világa, ahol eddig nem hihettél a szemednek, de most még én is teljesen összezavarodtam és a végére azt mondtam, hogy azt a ku… élet, mi volt ez és azonnal ütöttem is fel a befejező kötetet. Ha azt mondom, hogy faltam minden sorát, akkor csak keveset árulok el.

Ha azt mondom egy nap alatt kiolvastam, talán még akkor is.

De egy biztos!

Nem erre számítottam. Az első könyv után ugyanis féltem, hogy ez a kötet is lassan fog beindulni és az elején untatni fog. Ehhez képest belecsaptunk rendesen a lecsóba. Olvastatta magát az egész történet, ráadásul nem tudtam letenni, konkrétan fizikailag fájt, ha csak egy percre is be akartam csukni a könyvet, hiszen tudni akartam mi lesz a következő oldalon. És ahhoz képest az első rész mennyire vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, olyan szinten, hogy tetszett is, de nem hozta az elvárt szintet, ez a rész szinte túlszárnyalt minden képzeletet. És nem tusom mi lesz most??? Úgy összezavart az egész történet, hogy csak kapkodtam a fejem egyik mondattól a másikig és egyszerűen képtelen voltam elhinni azt, amit éppen olvasok!

Pedig ez az egész már egy valós játék! Az elején én is azt hittem, ez az egész Caracal éppen olyan lesz mint az első könyv, csak Tella szemszögéből. Hogy én mekkorát mellélőttem ezzel, hiszen már az elején megmutatja, hogy ez az a játék, amely minden eddiginél másabb és veszélyesebb lesz.

Tella számomra egy igen érdekes karakter volt már az első könyvben is és nagyon meg szerettem volna már ismerni. Forrófejű, kalandvágyó, pont olyan mint egy hősnő, akit ebbe a világba kértem. Jó Bíborka is jó volt a maga történetében, de Tella az aki igazán kihozta ennek a világnak a valódi arcát. Vele nem lehetett nem unatkozni már az elején sem. Hát még az egész történetben. Imádtam!

Egyetlen bajom volt vele az pedig a rengeteg elírási hiba, amelyek miatt sokat idegeskedtem. Az írónőnek páratlan nyelvezet van ezt már az első könyvben is megtapasztaltam, de az a rengeteg elírás sajnos szétpukkasztotta azt a szép buborékot, amelyet ő létrehozott a könyv által.

De egy biztos! Ez a kaland magával ragad és nem fog engedni, amint végzel vele azonnal akarod a befejező kötetet. Én ezért is nagyon őrülök, hogy a teljes sorozatot egyben tudtam olvasni, mert lehet ha egy percnél is tovább kellett volna várnom a befejező kötetre beleőrültem volna.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Az emberek túl könnyedén szokták odalökni azt a sajnálomot, mintha annyit sem érne, mint egy fedezet nélkül ígérgetett rézgaras.”

“A varázslatot az idő, a vér és az érzelmek táplálják…”

5/5

Caraval (Caraval 1.)

Tartalom:

“Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat.
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!”

Egy szemkápráztató kaland, ahol sose higgy a szemednek!

Őszintén megmondom, hogy nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre. Annyi jót hallottam róla, Moly-on mindenki dicsőíti és azok a fanart-ok! Szóval kicsit sokat vártam tőle.

De az érzéseim kissé vegyesek lettek az elolvasása után.

Nem mondom azt, hogy nem szerettem. Mert egy olyan világot épített fel, valamint egy olyan történetet mesélt el, ami érdekes és látványos, de nem túl energikus. Ettől eltekintve nagyon élveztem. Csodálatos volt, ahogy egy sajátos, egyedi világ bontakozott ki a szemem előtt, amiről magam sem tudtam, hogy most mi az igaz és mi a szemfényvesztés. Próbáltam nyitott szemmel “járni”, de engem is úgy elvarázsolt a Caraval, hogy amikor felébredtem kissé csalódott voltam, hogy véget ért ez a szép álom.

Mert az is volt! Egy csodás álom, amiből senki nem akar felébredni. 

Az egész történet olvastatta magát, nem akartam belőle kiszállni, mert egyszerűen csak úgy vittek magukkal a sorok és az újabbnál-újabb impulzusok, amik a történet során értek.

Hogy mi volt számomra a két legnagyobb meglepetés?

Az egyik az volt, hogy ugye nem éreztem túl mozgalmasnak. Félreértés ne essék, a könyv valóban nagyon megy, de lassan bontakozik ki minden a szemünk előtt maga a történet és ez számomra egy kissé vontatott volt, illetve több pörgős részt vártam benne. De így sem okozott csalódást, mert élvezettel olvastam a sorokat.

A második a vége volt! Akkor csattanással zárult le, hogy kis híján felkiáltottam, hogy ez most mégis mi a franc??? A vége felé ugyanis, annyira felpörögtek az események, hogy csak kapkodtam a fejem és nagyokat pislogtam, próbáltam mindent felfogni és összehozni.

Bíborka számomra olyan volt, hogy nem tudtam vele teljesen azonosulni. Teljesen más temperamentum ugyanis mint én, más a gondolkodási módja. Éppen ezért sokáig abban reménykedtem nem végig az ő szemszögéből fogjuk látni a történetet. De aztán egyre jobban kezdtem kissé megkedvelni. Nem zártam szorosan a szívembe, mert még mindig vannak ellenvetéseim ellene, de azt mondom a könyv végére, hogy nem bántam meg az ő szemszögét.

Nagyon kíváncsi vagyok a sorozat második részére, mert izgalmasnak ígérkezik már csak az első rész vége miatt is.

EGY JÓ TANÁCS! A MÁSODIK RÉSZ FÜLSZÖVEGÉT, CSAK AZ ELSŐ KÖNYV ELOLVASÁSA UTÁN OLVASD EL ÉS UGYAN ÍGY A HARMADIKKAL IS, HA NEM AKARSZ MAGADNAK NAGY SPOILER-T!!!!

Kedvenc idézeteim a könyvből:

“– Még ha másoknak nem is hazudunk, saját magunkat elég gyakran be szoktuk csapni.”

“(…) a remény, az nagyon erős érzelem. Vannak, akik azt mondják, önmagában is képes táplálni a csodát. Igaz, megfoghatatlan, és nem annyira maradandó, de nem kell belőle sok.”

“A megvalósuló álmok gyönyörűek, de ha az ember egy álomból képtelen felébredni az rémálommá válhat (…)”

5/4,5

Rejtélyes ​Rio (Caroline Wood 4.)

Tartalom:

“Caroline ​jóképű és rátarti főnöke ezúttal nem kevesebbet vár el a bloggerből lett nyomozótól, mint hogy találja meg a legrövidebb utat a mennyországba… persze anélkül, hogy elhalálozna. A gazdag francia és brit turisták csinos kis összegeket hajlandók áldozni Brazília legnépszerűbb gurujának, akitől testben és lélekben is megfiatalodva térnek haza, de egyre furcsábban viselkednek, mintha agymosáson estek volna át. Persze akad olyan is, akinek a megváltó szeánsz az egzotikus dzsungelben nemcsak a vagyonába, de az életébe is kerül…
Carót is elküldi a főnöke, hogy egy ütős riporttal buktassa le a szélhámos gurut, mire a fekete mágus sötéten villogó tekintete megakad a csinos lányon, aki, ha nem vigyáz, hamar a hetedik mennyországban találja magát.”

Olyan mint a drog! Mert követelem a következő adagom!


Már meg sem lepődök azon, hogy imádtam a történetet, de azon igen, hogy ennyire jó lett! Az írónő kihozta belőle a maximumot, ráadásul annyira, hogy ezt talán nem is lehet megugrani! Na azért remélem az utolsó résszel majd igen!


Nagyon vártam már ezt a részt is, hiszen a sorozat köteteit eddig mindig feltették az i-re a pontot, ráadásul annyira, hogy leszakadni sem akartam róluk és állandóan vártam az újabbat, nem akartam belőle kiszakadni.


Angelika! Szerintem ezzel a sorozattal te is egyfajta drogot adtál nekünk, mert most azonnal szeretném a következő részt és függök tőle!


Caro-t az eddigi részegben is csak imádni tudtam. Van egyfajta pozitív személyisége, ami annyira élethű és valóságos, mintha csak tényleg egy hús-vér emberről olvasnék. Imádom, hogy nincs beskatulyázva, megvan a maga egyedi stílusa és folyton megnevetett. Olyan mint egy jó barát, akit a könyvek által megismertem. És nem akarom elengedni.


Egy nagyon picit szomorú vagyok!


Utolsó előtti rész és hamarosan megkapjuk a legutolsó kötetet is. Ami nagyon jó, hiszen tudni akarom mivel záródik a sorozat, de egyben kicsit szomorú is vagyok, hiszen nekem olyan mintha ezzel a lezárással majd egy régi jó barátot veszítenék el.


De most térjünk is vissza a történetre és ne búslakodjunk! Hiszen még nincs vége semminek!


Rio ismét egy olyan hely, ahova szívesen elutaznék én is, bejárnám a várost, szeretném megismerni a kultúrát, de ugye sajnos most emiatt a vírushelyzet miatt szinte be vagyunk zárva. Hála az égnek, hogy Caro-al együtt viszont így is utazhatok, hiszen ez a történet
nem csak egy kaland és krimi kötet, tele románccal, egy csepp misztikummal és félelemmel, hanem egy kis útikalauz is. Bemutatja Rio t teljes valójában, méghozzá úgy, ahogy a turisták nem is láthatják. Megmutatja színes és kevésbé látványosabb oldalát, de
ugyanakkor azt is, hogy néha a látszat csal és ne higgy el mindig mindent, amit mondjuk egy nyomornegyedről mondanak. Ezért is imádom ezt a sorozatot annyira és ezt a könyvet is.


És aztán itt van nekünk az újabb rejtély, aminek a kellős közepébe beküldi a drágalátos főnök Caro-t, hogy akkor íjon egy jó cikket. Hát én összerondítottam volna magam, ha egyedül, nulla helyismerettel nekem a főnököm azt mondja, akkor most indulhatok is Rio-ba az oroszlán barlangjába. Még mindig nagyon csodálom Caro merészségét és eszét, hiszen azért nőként elmenni egy ilyen helyre, ha már csak magát Rio-t vesszük alapul, de aztán még meztelen jógaoktatóként beépülni egy központba, hát nekem már túlmenne minden határon, akármennyire is jóképű az a bizonyos nagyfőnök!


Erre jön Caro és szinte kihúzza a kisujjából. Jó szegénynek nem ment zökkenő mentesen, de egy jó újságíró mindent megtesz egy jó cikkért nem igaz?


Felejthetetlen volt a történet, még most is a hatása alatt vagyok, annyira bele tudtam magam élni a szituációba. Egyszerűen hihetetlen volt az egész!


Nagyon köszönöm a kiadónak és az írónőnek az előolvasást, de még egy kérdésem van!

Mikor jön a befejező rész!?

Kedvenc idézetem a könyvből:


“…szerintem addig akar élni az ember, amíg vannak, akiket szeressen. Ha már mindenki
meghalt, akit szerettünk, akkor magányos lehet öregnek lenni…”

Vica (Szinglik 4.)

Tartalom:

Négy gyerekkori barátnő számára úgy hozza az élet, hogy egy időben válnak szinglivé, ezért úgy döntenek, a már hagyománnyá vált közös nyaralásukat az eddigieknél is emlékezetesebbé teszik. A választásuk Szantorini szigetére esik, ahol elmerülhetnek a féktelen bulizás, a vérpezsdítő szórakozás és a fesztelen kikapcsolódás örömeiben.
Azonban arra egyikőjük sem számít, hogy az eltöltött egy hét alatt felszínre törnek az elmúlt évek elfojtott sérelmei, fény derül rég eltemetett titkokra, ráadásul olyan váratlan helyzetekbe sodorja őket az élet, ami alapjaiban rengeti meg a sziklaszilárdnak hitt barátságukat.

Tengerpart, forróság és igazi érzelmi kavalkád.”


Hát igen. Most jön a fekete leves.

Vica szemszöge volt az amit a legjobban vártam! Tudni akartam mi az ördög is van most ezzel a démonnal és amire fény derült leesett az állam és annyira kiakadtam, hogy ha valós személy lenne tuti megfojtottam volna egy kanál vízben.

Hogy lehet valaki ennyire undorító?

Eredetileg nem sok bajom volt vele. Elvétve azok a Riban… és Punc… felvilágosításaiból semmi. Felőlem lehet fas… imádó. Ha a férfiaknak lehet, miért ne lehetne a nőknek is, anélkül hogy riban…-nak bélyegeznék meg? Ezzel semmi baj nincs. Addig, amíg a kiszemelt facér. Ha olyannal kezd ki akinek van felesége, vagy barátnője és ezt tudja és még úgy is beleül a far… akkor megölöm… csak úgy szépen és finoman kibelezem.

Aztán kibújt a szög a zsákból. Nem számítottam erre. Vica dögös csomagolásba borította a sátáni énjét, amelyet először nem hittem volna. Le a kalappal az írónő előtt, ahogy megalkotta ezt a kiforrt személyiséget, akármekkora ocsmány is a szereplő azt el kell ismerni, hogy jól lett megírva. De a legutálatosabb karakter lett a viselkedése és egy bizonyos látásmódja miatt.

A vége az hatalmas volt! “A sértett buta nőnél csak egy rosszabb létezik egy férfi számára. A sértett okos nő.” Szerintem egy nő is ettől fél a legjobban.

Szóval az írónő előtt ismét le a kalappal! Irány Santorini!

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Sosem hittem, hogy igaz a mondás, miszerint egy barátság legnagyobb ellensége az idő és semmi más.

Talán csak nem akartam elhinni, hogy igaz lehet, miszerint két embert képes úgy átformálni az idő vasfoga, hogy végül alig ismernek magukra.”

5/5