A ​Kiss in Time – Csók, pont jókor

Tartalom:

“Taliát ​egy átok sújtja… Jack megtöri az átkot.
Mondták nekem, hogy óvakodjak attól az átkozott orsótól, de ez annyira elbűvölő volt, annyira hipnotikus…
Aznap csak egy kis kalandra vágytam, ezért léptem meg a turistacsoporttól. De találni egy kómában lévő várost, benne egy állati dögösen kinéző, alvó kiscsajjal, na ez nem éppen az volt, amire számítottam.
Ugyanott ébredtem, de egy egészen más időben – egy vadidegen csókja ébresztett fel.
Én nem azért csókoltam meg, hogy segítsek rajta. Néha csak úgy csókolózik az ember.
Nem tudtam, hogy aztán ez fog történni. Most aztán alaposan benne vagyok a pácban, mivel az apám, a király engem okol, hogy romlásba döntöttem az országunkat. Nincs más választásom, mint elszökni innen, méghozzá ezzel a közemberrel!
Most aztán jól megszívtam: itt van a nyakamon ez a gügye királykisasszony, plusz a bőröndje, tele az ékszereivel… Az egyetlen jó hír: a szüleim totál ki lesznek kattanva!

Képzeld el, hogy párkapcsolati gondjaid vannak. Aztán zárd az ajkad egy kábultan szunyókáló egyénéhez, akiről aztán kiderül, hogy idestova 316 éves az illető. Vajon egy csók átsegíthet mindenen – akár az időn is?”

Mit kapunk ha veszünk egy elkényeztetett, pökhendi, kiálthatatlan, buta királykisasszonyt és egy 17 éves mai srácot, akiben tombolnak a hormonok? Hát kisebb katasztrófát!


Először is kezdjük azzal, hogy Talia-t, a főszereplőnket már az első oldalakon úgy megrühelltem, hogy azt hittem végig sem fogom tudni miatta olvasni a regényt. Hogy micsoda egy kiállhatatlan kis liba, azt lehetetlen leírni, mert akkor az egész szövegrt ki kéne pontozni a sok káromkodás miatt, amit kiváltott belőlem.


“– De te ébresztettél fel engem! És én csakis az igaz szerelem csókjától ébredhettem fel! Mindemellett egy gyönyörűséges királylány vagyok. Hogy lehet, hogy nem vagy belém szerelmes?
Könnyen.”


Talán ezzel tudom a legjobban jellemezni őt. És ez még szinte semmi.


Másodszor azért Jack sem a legélesebb kés a fiókban. Tipikus idióta, aki alig gondolkodik és nem is értem mi benne a szerethető??? Nagyon nagyra van magával azzal, hogy ő amerikai, meg a 21. században él és milyen felvilágosult, de közben meg egy éretlen tejfölösszájú ficsúrnak írható le a legjobban, akinek még magának is érni kellene. Ezt a legjobban abban tudom megmutatni, hogy amikor Jack és a haverja vagy TÍZ TUCAT tojással megdobáltak egy autót, és Talia-nak végre van egy értelmes megjegyzése, hogy ebből mennyi étel ehetett volna egy szegény család, megrántja a vállát és annyit mond rá, hogy ki a fene gondol arra, hogy ez étel?…
Szóval, tessék itt van nekünk a “szőke herceg”, aki megtörni az árkot egy csókkal. Na már most ez a srác éppen olyan kanos, hogy másról sem tud dumálni a haverjával, hogy majd milyen nagy francia melleket látnak a tengerparton. Aztán talál egy ájult lányt… Na ebből sem lesz sok jó minden…


De boldogan éltek amíg meg nem…?


Igen, ez egy tündérmese feldolgozás, méghozzá a Csipkerózsikáé. És azt kell mondanom maga a cselekmény nagyon is jól lett kitalálva. Hiszen mi is történne egy olyan királysággal, ami 316 évig aludt? A modern korban ébred, ez már alapból eléggé nagy kalamajkát tud ugyebár okozni és itt nem csak arra gondolok, hogy ők még le vannak maradva a lóvádkocsiklán és nem ismerik az elektromosságot. A könyv ezt a bajt egészen jól kifejti és sokkal jobban az előtérbe helyezi ezt az apró kis problémát. Ráadásul, sokkal nagyobb feneket is kerít neki, mint a Disney mesében és ki is fejti. Ez nagyon tetszett benne, hiszen az író nem oldotta meg csak egy egyszerű tollvonással, hanem az olvadónak is megmutatja mekkora gond is az a “kis” szundi.


Ha a Disney meséhez hasonlítanám ezt a regényt, akkor azt mondom, hogy messze túlszárnyalta, már csak a karakterek kidolgozásában is. Hiszen ha megnézzük az abban lévő királylányról azt sem tudtuk meg mi a kedvenc íze, vagy egyáltalán mit szeret csinálni. De ugyan ennyi információt kaptunk meg a hős szerelmesünkről is. És bár igaz, ami igaz, hogy itt Talia a legidegesítőbb személy, akivel valaha találkoztam, de legalább van személyisége, még ha kissé idegtépő is.


A könyv nagyon olvastatja ugyan magát, gördülékeny a story-a, de túlságosan kiszámítható és gyerekesnek tartom az egészet.
Egy nagyon lágy, modern tündérmeséről beszélünk, ami engem nem igazán mozgatott meg, maximum olyan szinten, ha a Disney-t nézem, hogy nagyobb karakter kibontás és az átok utáni életi bonyodalmainak a kibontása. De a főszereplőket a végére sem kedveltem meg. Nekem túlságosan bugyutára és életképtelenek lettek. Volt néhány vicces jelenet, amikor Talia illeszkedik be a modern társadalomba, de nekem ez édes kevés ahhoz, hogy azt mondjam jó lett.

A legidegesítőbb azonban az az egészben, hogy ebből kihozhattak volna egy nagyon jó kis átdogázást is, ha a főszereplők eszére is figyelnek a karakter kidolgozásban és ne csak arra, hogy a királykisasszony egy nap háromszor ismételje el, hogy ő milyen gyönyörű, a srác meg, hogy ő mindent jobban tud és ő az okosabb. Ha egy kis értelmet is tudtak volna a fejükbe verni, máris egy sokkal kifinomultabb és kreatívabb átdolgozást kaptunk volna egy modern tündérmeséből. De úgy tűnik a három tündérke hatalmába ez már nem fért bele…

Szóval nem ez volt életem legjobb könyve. De ha igazán jó átdolgozott tündérmesét akartok olvasni, bátran merem ajánlani a Ki a legszebb? Történetet, amiről itt olvashatjátok a véleményem:

https://mertolvasnimindigjo.com/2021/03/27/ki-a-legszebb/

Kedvenc idézetem a könyvből:

„Bármelyik épeszű herceg inkább választana olyan menyasszonyt, aki szeplős vagy nagy horgas orra van, mint egy olyat, aki bármelyik pillanatban kómába eshet.

5/2

Az árnyékfalu

Tartalom:

“Jenna vagyok.

Az életem egyik napról a másikra megváltozott, amikor felbukkantak az eszement teremtményekké vált emberek. Még abban a pillanatban sem hittem el, hogy a túlélés lesz a tét számomra nemcsak az Árnyékfalu kerítésein belül, hanem kívül is, egy jóval nagyobb apokalipszisben. Ám akkor váratlanul megérkezett az életembe Derek, aki reményt nyújtott nekem ebben a borzalmas világban, amit Liam tett pokollá. Vagy mégsem?”

Ijesztő egyvelege a 2020-as tavaszi helyzetnek és a képzeletnek!

Innen is nagyon köszönöm az írónőnek a bizalmat a recenzióra.

Félelem, szerelem, zombik, apokalipszis.

Ettől az egy mondattól nekem már tele lett a gatyám, amikor az írónő felvázolta a könyvét és megkérdezte elolvadnám-e? Tudni kell rólam, hogy eléggé félős vagyok és nem igazán bírom a horror műfajt, de belementem.

Hát nem aludtam valami sokat az biztos. De ezt mindenkire rábízom, hogy vajon miért. 😉

A regény egyébként hátborzongató egy alkotás lett. Sosem olvastam még zombis, vagy apokalipszis könyveket, hozzáteszem ezután sem nagyon fogok, mivel ezt is igen félve olvastam végig, de baromi jó volt, az ijesztő részeket leszámítva.

A legérdekesebb az egészben, hogy a szerelmi szál egyáltalán nem húzta szét a horror műfajt értem itt ez alatt azt, hogy nem mentünk át egy szerelmi, nyálas csöpögésbe, éppen az ízlés határán maradtunk, ami számomra jobbá tette a könyvet. Tudniillik én a kevert műfajt részesítem inkább előnyben.

És végre egy igazán belevaló női főszereplőt kaptunk, aki kicsit tökösebb is mint a legtöbb pasi, de ez is csak szépen alakult ki.

Még egyszer nagyon köszönöm a hátborzongatóan jó történetet.

Kedvenc idézetem a könyvből:

„Legyünk őrültek együtt.”

5/5

Evelyn ​Hardcastle 7 halála

Tartalom:

“A ​Blackheath-ház szabályai: Evelyn Hardcastle-t este tizenegykor meg fogják ölni. Nyolc nap alatt nyolc különböző szemtanú bőrébe bújhatsz. Csak akkor engedünk szabadon, ha elárulod nekünk a gyilkos nevét. Érthető? Akkor kezdjük!
Evelyn Hardcastle meg fog halni. És minden egyes nap meg fog halni, amíg Aiden Bishop nem nevezi meg a gyilkosát, és nem töri meg az átkot. Ám valahányszor új nap kezdődik, Aiden egy másik szemtanú testében ébred. A gazdatestek között pedig lesznek segítőkészek, és olyanok is, akik csak annyit segítenek, amennyit feltétlenül szükséges. Az év legeredetibb bemutatkozó regénye kivételes fantáziával fűzi össze a történetszálakat, és az olvasót egészen az utolsó oldalakig bizonytalanságban tartja.”

Egy újabb regény, amit talán sosem találtam volna meg, ha az olvasóklubban nem ez lenne a júniusi közös olvasmányunk.

Ismét csak igazán belenyúltunk a választásba, ugyanis egy olyan történetet kaptunk készhez, amit nem bírtam letenni, elgondolkodtatott és belezárt a világába. Sosem olvastam még ilyen rabit hall könyvet, de fantasztikus volt! A feszültség folyamatosan tartotta magát, ahogy a kaland is, egy percre sem akartam letenni, mert mindig tudni akartam mi is jön a következő oldalon. Számomra zseniális ez az egész.


Soha semmit nem vehettem készpénznek, hiszen a történet egyik pillanattól a másikra akkora pofonokat adott, hogy még most is nehezen térek magamhoz. És amikor jött a megvilágosodás felsikítottam, hogy ezt nem hiszem el! Az utolsó néhány fejezet pedig, ahogy a könyv teljes egésze, úgy odaszögezett a lapokhoz, hogy semmi másra nem figyeltem azon kívül. Belevont a bűvkörébe és kis sem engedett onnan.

Egy hihetetlenül részletgazdag, komor, ugyanakkor felkavaró alkotás, amiben semmi nem az aminek látszik és semmi sem fekete vagy fehér.

Az elolvasása után rögtön az merült fel benne, hogy itt minden apró kis részletre nagyon oda kellett figyelnie az olvasónak különben elveszik a sorok között. Én személy szerint nagyon örültem annak, hogy a fülszöveg, mondhatni szájbarágósan a tudtomra adta, mi az alap helyzete a könyvnek, különben lehet sokáig nem esett volna le és akkor talán nem is tetszett volna ennyire. És ugyan a cselekmény először igen lassan és ráérősen bontakozik ki, én ezt cseppet sem bántam, kellett ez ahhoz, hogy az egész világ kinyíljon előttünk és jobba megismerhessük Blackheath elátkozott közegét, hogy úgy érezzük mi is tényleg egyek vagyunk a játékosok közül.

Egy azonban biztos. 

Ezen a helyen semmi és senki nem az aminek látszik. Egy apró mosoly mögött is gyilkos ösztön lappanghat és ez a bizonytalanság és folyamatos félelem erősen ránk és a történetre nyomja a bélyegét, amitől nekem csak még jobb és hátborzongatóbb lett. Számomra mégis egy tökéletesen baljóslatú krimi, pont olyan, ami rátelepszik az emberre és nyomot hagy rajta.

A legérdekesebb viszont az egészben, hogy magáról a főszereplőnkről alig tudunk meg valamit, hiszen amint belépett a birtokra lénye csaknem teljese elveszett és arra lett kárhoztatva, hogy gazdatestről gazdateste vándorolva megoldjon egy olyan gyilkosságot, ami nem piskóta. Ebben több nehezítése is volt már az elején is, hiszen minden gazdatestben ott volt az igazi személy eltemetve, akik néha próbáltak a felszínre jutni és visszakövetelni az őket megillető helyet, így sem a főszereplőnk, sem mi sosem tudtuk 100%-san, hogy akkor most kis is az igazi Adrien. További nehezítésként ott volt még az életére törő inas és az a kis bibi is, hogy ha nem deríti ki mi is történt, előröl kezdődik minden, az ő feje pedig teljesen üres lesz és újraindul minden. Az író egyébként nagyon jól megalkotta, mert nem egy szuperhőst kreált nekünk, hanem egy hús‑vér embert, akivel teljesen együtt tudunk érezni, ami által jobban beleéljük magunkat a történetbe és sokkal jobban izgulunk a vég kifejlett miatt.

Számomra a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy miért is alakult ki ez a rabit hole? Mióta lehet olyan, ha valaki megoldja a feladványt ez az időhurok örökre eltűnik, vagy ugyan úgy marad minden? Erre a válaszra azonban nem számítottam, amit a könyv végére megkaptam. Rendesen leesett tőle az állam. De így a jó egy történet, ha meg tud lepni.

Az egész könyv nem csak a cselekményei miatt lehet nevezni fordulatosnak, hanem amiatt is, hogy az olvasó hogyan viszonyul egyes karakterekhez, ugyanis akit egyszer kedveltünk, az hamarosan ellenszenvessé vált és fordítva is nagyon igaz volt, de ahogy teltek a napok egyre többet és többet kaphattunk belőlük és úgy tárult fel előttünk az az ember, aki igazából. Mindegyik gazdatest egy külön egyéniség, hátsó, jól felépített story-val, amelyek mozaikként állnak össze az ember szeme előtt egy hatalmas, félelmetes, olykor pedig lenyűgöző képpé. Senki sem slampos, vagy csak úgy odatett. Mindenkinek van valami célja, élete és egyénisége. És mindenkinek van rejtegetnivalója. A gazdatestek teljesen eltértek egymástól, mind korban, kinézetben temperamantumilag az egyik gazdatest erőszakos, a másik sunyi és agyafúrt, míg egy harmadik az éleslátásával emelkedett ki közülük. De egyben mind hasonlítanak. Méghozzá abban, hogy Adrien-nek hatalmas segítséget jelentenek.

Nem egy könnyű regény az biztos. Nehéz megemészteni nem csak a történet egyedisége és fejtörései miatt, hanem vaskos oldalszámai miatt is, de aki szereti a jól megírt és agyafúrt krimiket, amikben az utolsó oldalig nem jön ráa a gyilkos kilétére, akkor ezt az olvasmányt bátran ajánlom.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Vak vagy, ha túl keveset tudsz, ha viszont túl sokat, megvakulsz.”

5/5

Büszkeség és balítélet

Tartalom:

“Szerelmek ​és félreértések klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliából. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes – és lehetőleg rangos – férfiú mellett. Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit…
Eredeti hangú, máig modern, magával ragadó történet, melyben magunkra ismerhetünk.+

Hát az elején nagyon is balítélettel voltam-e könyv felől.

Az első regényem volt az írónőtől, de korántsem az utolsó, bár igaz az elején azt hittem egyáltalán nem dogom kedvelni ezt az írást, mégpedig azért mert az egész történet annyira lassan akart beindulni, illetve annyi nevet kellett hozzá megjegyeznem, hogy belefájdult a fejem,.de mérte továbbmenni a történettel, ugyanis a vége felé értettem meg az eleje lassúságát és kifinomultságát.

Az írónőt nem véletlenül szeretik olyan sokan, hiszen élvezhető és szerethető stílusa, valamint ebben a könyvben karaktereinek színes változatai teszik a könyvét mesterivé és élvezhetővé, valamint az, hogy csodálatos korképet tár fel előttünk, annak minden bájával és intrikájával. Ez a regény tehát nem csak egy csodás szerelmi történet, hanem bátran nevezhetjük egy nagyon erős társadalmi bemutatónak is. Női karakterei erősek, határozottak, akárcsak az írónőnő maga volt, továbbá felvilágosultak és ők akarnak dönteni a saját sorsuk felett.

Ugyanakkor az egész könyv nagyon szellemes, humorosan csipkelődő, miközben a tehetetlen várakozásról és a tönkrement életekről íródott. A romantika mögött megbújva húzódik a vidéki élet erős kritikája és leírása, de ugyanakkor elképesztően visszafogott, ami csak még szebbé teszi ez által. És a legérdekesebb az egészben, hogy az írónő a saját koráról írt, méghozzá igazán hitelesen és elképesztően.

Az tetszett benne a legjobban, hogy felnyitja az emberek szemét még a mai korban is, mivel lehet, hogy ez a regény az ő idejében játszódik, de egy kicsit a saját korunkra is rávilágít.

A legjobb a könyvbe az volt, hogy minden szereplőben meg lehetett találnia negatív, de ugyanakkor a pozitív tulajdonságait is, még a főszereplőinkben is.

Sajnálom, hogy ilyen sokáig halogattam ezt a regényt, de biztosítom, hogy az írónőnő többi könyve is hamarosan sorra kerül. (Csak szeretném megvárni míg a Manó könyvek kiadja mindegyiket új kiadásban, mert amik nemrégiben kijöttek: Büszkeség és balítélet és Értelem és érzelem, valami csodásak lettek.)

Kedvenc idézetem a könyvből:

„Ami engem illet, én azt a könyvet, amelyik jól van megírva, mindig túlságosan rövidnek találom.”

5/5

Egy cipőben

Tartalom:

“Suzy ​azzal a céllal utazott az Államokból Párizsba, hogy találkozzon az éppen Európában dolgozó barátjával, Andrew-val, és egy csodás hetet töltsenek együtt. A reptéren azonban nem várja senki, ugyanis Andrew-nak halaszthatatlan munkája akadt, és még egy napig nélkülözniük kell egymást a szerelmeseknek.

Rosemary Manchesterből érkezett a francia fővárosba, maga mögött hagyva volt barátjához fűződő fájdalmas emlékeit, majd egy félreértésnek köszönhetően megismerkedik Suzyval, akinek a bőröndjével összetévesztette saját poggyászát a reptéren.

Mivel mindkettejüknek tragikus hangulatban indult a vakáció, úgy döntenek, sorsközösséget vállalnak, és megpróbálják együtt kihozni ebből a napból a lehető legjobbat, így azonnal nekivágnak a városfelfedező útjuknak. A városnézés azonban hamar csúfos véget ér, amikor egyik percről a másikra egy börtöncellában találják magukat, a kiutat pedig csak az óvadék jelenthetné. Az óvadék, amelyet csak a szerelmeik tehetnének le. A cellában töltött idő alatt a két nő egyre jobban megismeri egymást, és hamarosan kiderül, hogy bár egészen más a személyiségük, a szerelmi életük kísértetiesen hasonló.

Ezek után hogyan sikerül nekik kijutni a pácból? Vajon Suzy valóban a nagy Őt találta meg Andrew-ban? És vajon Rosemary valóban képes örökre búcsút mondani volt párjának, aki eközben mindent megtesz, hogy megbocsátást nyerjen nála?

Szekeres Judit, a Meztelen igazság, az A múlt árnyékában és a Zuhanás a fellegekbe című erotikus-romantikus regények sikerszerzője ezúttal két becsapott szerelmes nő történetén keresztül mutatja be a bosszú, a megcsalás és az árulás természetét.”

Ajánlom azoknak, akiket megcsaltak, akik hűtlenek voltak és azoknak akikkel félreléptek.


Ha egy szimpla romantikus könyvre számítasz, alaposan meg fog lepni!


A második könyvem volt az írónőtől és eléggé meglepődtem, amikor elmesélte nekem a témáját, hiszen egy eléggé szerteágazó és fájdalmas területre merészkedett ez által, de én egyáltalán nem bántam. Főleg miután elmondta, hogy több szempontból is be fogja mutatni ezt a fajta kérdéskört.


Kezdjük azzal, hogy úgy vágtam bele a történetbe, hogy alapból rühelltem Susy-t és Rosemary-t. Kur… akik nős férfiakkal hemperegnek miközben a nejük otthon vár. (Volt benne részem, hiszen engem a volt párom egy éven keresztül folyamatosan más lányokkal csalt meg.) Ezért úgy gondoltam teljesen át tudom érezni a feleségek állapotát és a pokolba kívántam a két csajt és a pasikat is, nálam a megcsalás egyenlő a halállal. Ha félreléptél vége. Nálam nincs második esély.


Suzy-al és Rosemary-al nem igazán tudtam együtt érezni.


Hiszen pontosan tudom milyen felszarvazottnak lenni, de Rosemary újonnan alakult stílusa és az élethez való felfogása igazán tetszett. Suzy-t pedig csak egy kis hiszékeny pic… tartottam. “Elválok…” szép álom Csipkerózsika… csak sajna nem a szőke herceg érkezett érte…


Ugyan így voltam a két férfi szereplővel is.


Arrogáns, öntelt segf… akik azt hiszik csak mert odalent far… van mindent megtehetnek és elbújhatnak a mögé, hogy “Már nincs meg az a szikra…” Őszintén hánynom kell az ilyenektől. Egyébként baromi jól meg lettek írva. (Engem is megcsaltak és a volt párom ugyan ez volt, még szerencse, hogy az én ujjamon nem volt gyűrű)


Aztán ott voltak szegény megalázott feleségek is…

Szegények otthon ülnek egész nap, vezetik a háztartást, nevelik a gyerekeket, erre a szoknyavadász férjük, csak úgy másik lyukba megy bele…


Aztán ez az egész vett egy 180° fordulatot és az eddigi érzéseim teljesen átalakultak, megfordultak. Az írónő annyira tökéletesen építette fel az egészet, hogy csak pislogni tudtam. Nem egy hétköznapi téma és sajnos kevés olyan könyv van belőle, ami megmutatta ezt a folyamatot.


De ez a könyv pont azért íródott, hogy felnyissa az emberek szemét erről a népbetegségről. És bármennyire is fáj erről beszélni mégis kell, ahogy írni is. Hiszen nem minden kapcsolat rózsás gyönyör, ami azzal végződik, hogy boldogan éltek amíg meg nem haltak. Sajnos.


Egy igazán frappánsan és tudatosan felépített könyv, amit szeretettel ajánlok mindenkinek, hogy tágítsa a látáskörét hiszen nem minden az aminek látszik. Hisz az elején én is azt hittem mindent tudok, aztán kicsit gyorsan vontam le a következtetéseket nem néztem a dolgok mögé, mindent csak fekete fehérben láttam, de pont ez a könyv az, ami megmutatja, hogy nem szabad így látni.

Köszönöm az írónőnek és a kiadónak a lehetőséget és a bizalmat az előolvasásra.

Kedvenc idézetem a könyvből:


“Amíg élek, élvezni akarom az életet. Baromság, hogy csak akkor vagy jó ember, ha agyonhajszolod magad. Ez csupán fájdalomcsillapító, hogy ne érezd azt, a bőrt is lehúzzák rólad.”


5/5

A ​hamu birodalma (Draconis Memoria 3.)

Tartalom:

“A Draconis ​memória-trilógia harmadik, befejező része a nagy sikerű Hollóárnyék sorozat New York Times-bestseller szerzőjétől!

A Vashajó Kereskedelmi Szindikátus hadihajóit több száz éve drákvér fűti, a cég hatalmát a véráldottaknak köszönheti: ők azon kevesek, akik képesek elfogyasztani a drákok véréből készült terméket és szabadjára engedni a benne lakozó félelmetes mágikus erőket. Ám a vállalat világát most éppen az fenyegeti, ami eddig létezésének záloga volt.

Egy elképzelhetetlen erejű, mitikus sárkány éledt fel, bestiák és emberek seregeit gyűjti maga köré, hogy letarolja a világot. A véráldott kalandor, Claydon Torcreek, Lizanne Lethridge, a Szindikátus titkos ügynöke, és Corrick Hilemore, a Szindikátus hajóskapitánya, akiket küldetésük az ismert világ három különböző sarkába vezérelt, közös erővel szállnak szembe a fehér drákkal és szolgáival, a romlottakkal.

A teljes emberi civilizáció jövője forog kockán. A nemrég felfedezett ősi tudással, amelyet sikerült forradalmian új technológiával ötvözni, valamint a váratlan, új szövetségesekkel talán még nincs minden veszve. A győzelem azonban áldozatokat kíván…”

Ennél tökéletesebb befejezést elképzelni sem tudtam.

Az egész triológia számomra az év egyik legjobb fantasy sorozata lett. Bár már régebben olvastam az első két részt most, hogy megszereztem a harmadik részt is újraolvastam őket és úgy kezdtem bele a befejezésbe. (Így szeretem leginkább olvasni a sorozatokat.) A trilógia első két részéből megtudtuk a teljes világfelépítést.

Szerencsére, ami az előző kötetekben jó volt – a világépítés, a sárkányvér, mint szűkös gazdasági erőforrás, a gyorsan pörgő történet, a világ több szemszögből történő megfestése – az szerencsére továbbra is megmaradt. Ám ami szintén maradt az a karakterek nem túl mély árnyalása.

Maga a történet ott folytatódik, ahol az előző kötet abba maradt, így gyorsan vissza is lehet bele rázódni.

A harmadik rész viszonylag gyorsan átcsúszik az előző részek kaland és kémregényes stílusából a katonai hadműveletekbe, vagyis a military fantasy-be, ami nekem személy szerint nem lett a kedvencem, jól lett megírva az biztos, kiváló a felépítés, jól nyomon követhető minden, de én leginkább csak unatkoztam rajta, éppen ezért nem is olvasok katonai könyveket.

Ám a sorozat záró kötet, ahogy az előzőek is jó érzékkel ötvözte a modern világot és a mágiát éppen ezért ismét egy kiváló és szórakoztató befejező részt kaptunk az író tollából.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“– Minden tudás veszélyes, minden tudás értékes.”

Az örökség

Tartalom:

“A sikeres író Annie Scott, nyugodt életét hátrahagyva, visszautazik családja birtokára Abies Valleybe, hogy átvegye örökségét. Hazatérése egy új fejezetet nyit életében, amiben nem csak egy szőlőbirtok tulajdonosa lesz, hanem régi és új kapcsolatokra is szert tehet. A padláson rábukkan egy naplóra, melyben olyan titkokra derül fény, amik megváltoztathatják a sorsát.
Roseline családja generációk óta a szőlőbirtoknak szentelte életét. Azonban egy nemvárt látogató felkavarja a fiatal lány békés hétköznapjait, de a sors közbelép és akadályokat gördít elé. Vajon fel tudja venni ellene a harcot, vagy a döntései tévútra vezetik majd?
A két lány élete összefonódik az időn és téren át újabb esélyt adva nekik, vagy a végzetüket már nem kerülhetik el?”

Egy könyv, amelyet átszőnek a titkok és megannyi szépség.


A tipikus romantikus regényeket annyira nem szeretem, de a szerző megnyugtatni, hogy itt bizony ne erre számítsak és tényleg eléggé meglepődtem. Az egész regény több idősíkon játszódik, ami nagyon felkeltette az érdeklődésem, bár kicsit lassan indult be maga a story. A romantikus vonal mellett sokat emel a könyvön a misztikus vonal, amely kellően beszőtte.


Kedvenc idézetem a könyvből:

“A női lélek akkor a legszebb, ha hagyjuk szárnyalni.”

Egymás szemében

Tartalom:

“Jo mindig arról álmodozott, hogy egyszer írónő lesz. Tudta, meg kell küzdenie azért, amire vágyik, hisz a Kaliforniai Egyetem nem a legolcsóbb iskola az Államokban. Már csak egy év választja el a diplomájától, de hogy továbbra is finanszírozni tudja a tanulmányait, mindenféle munkát kénytelen elvállalni. Egy nap a kezébe kerül egy újsághirdetés, amelyben bejárónőt keresnek. Ez az állás tökéletes lenne Jo számára, csupán egy a bökkenő: leendő munkaadója, James, a magának való vak férfi már az első találkozásnál elutasítja a lányt. Ő azonban addig jár James nyakára, amíg az be nem adja a derekát. A férfi nem kedveli Jót, és ez az érzés kölcsönös, ám egy idő után rádöbbennek, talán mégsem különböznek annyira, mint hitték.

Mennyire számítanak a belső értékeink egy olyan világban, ahol mindenki a külsőségek rabja? Átláthatunk-e a rózsaszín ködön, ami folyamatosan körülvesz minket? Szabad-e még hinnünk a szemünknek?

Baráth Viktória ezúttal is mély, lélektani témákat boncolgat. Megindító története megmutatja, mindenkinek szüksége van arra, hogy a mai rohanó világban meglássuk az igaz és tiszta érzelmeket egymás szemében.”

Gyönyörűen fájdalmas!

Csak a külső számít? Vagy azért még a belső értékeink is fontosak?

Egy könyv, amelyet a szívedbe fogsz zárni, de egyben kicsit össze is fogja azt törni. Első könyvem volt az írónőtől és annyira örülök, hogy végre az ő írását is megismerhettem. 

A könyv teljesen lenyűgözött, hiszen egy olyan témába fogott bele, amely nagyon szerteágazó és felkavaró, ugyanakkor nagyon érdekesen és intenzíven és rengeteg igazságot tartalmaz.

Az elején mondjuk kicsit számomra olyan volt a könyv, mint a Mielőtt megismertelek könyv nekem legalább is, amit láttam a filmből. Annak is az elején ugyan ígs volt, szegény lány elszegődik egy házhoz, hogy munkát vállaljon. Találkozik egy férfival, akinek valamilyen testi rendellenesége van és mogorva. De aztán ennyit is a hasonlóságról, ugyanis könyv sokkal mélyebben belement a lelket érintő fontos témákba.

A szívembe zártam őket.

Köszönöm az írónőnek és a kiadónak is a bizalmat és a lehetőséget a recenzióra. Egy élmény volt ez az alkotás.

Kedvenc idézeteim a könyvből:

“A sors néha kifürkészhetetlen, de mindig arra az útra terel minket, ahová tartozunk.”

“A szépség relatív, épp ezért mulandó is. Egy kapcsolatban nem az számít, hogyan néz ki a másik, hanem az, hogy hogyan érzed magad a párod mellett.”

5/5

Út az óceán végén

Tartalom:

“AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.”

“A gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át…”

Második könyvem volt az írótól és úgy gondolom ez a története is olyan lett számomra, amely eléggé vegyes értelmeket keltette bennem. Egy könnyed kis olvasmánynak gondoltam, amit pik-pak kiolvasok, erre voltak olyan részek, ahol rendesen felszaladt a szemöldököm, vagy éppen le kellett tennem a könyvet, mert nem mertem tovább olvasni. Én ezt egy kis kedves gyerekmesének akartam hinni, csak sajna elmentem a felett, hogy dark fantasy és horror. Hát erre engem igazán figyelmeztettethettek volna!!!! Tudniillik egy kissé félős vagyok.

 Na jó, eléggé…

Szóval nem igazán erre számítottam és amikor ezek a részek következtek nem mondom rendesen becsináltam. Az író ugyanis annyira élethűen mutatta be nekünk az egészet, hogy rendesen mintha éreztem volna én is, hogy egy kukac mászkál a talpamban, ami nem volt túl kellemes érzés. Az a legfúrtabb az egészben, hogy engem mégis ezek a horror részek fogtak meg az egész könyvben a legjobban. 

De őszintén nem tudom mit szoljak ehhez a könyvhöz.

Második regényem volt az írótól, amit úgy okvastam el, hogy az olvasókörünk egyik tagja ezt vetette a könyvet is felvette, mint lehetséges olvasmány és végül négy könyvből ő került ki győztesnek. Bevallom a Csillagport olvastam még az írótól.

Ami szintén vegyes érzéseket keltett bennem, mert a filmet tízezerszer jobban szerettem és már többször is láttam.

Ez a könyv elé sok érzelmet kiváltott belőlem, de nem tudom eldönteni, hogy ez most jó-e vagy sem. Olyan köztes állapotot érzek vele kapcsolatban, amikor az ember nem tudja eldönteni, most nagyon utálja, vagy imádja, mert egyiket sem tudom mondani igazán. Olyan közepes volt és semmi több. Volt néhány olyan része, amiktől majd összecsináltam magam, mert teljesen magam elé tudtam képzelni és teljesen szét voltam akadva és alig mertem tovább olvasni. És voltak olyan részek, amik kifejezetten tetszettek.

Kedvenc idézeteim a könyvből:

“Mindenki másképp emlékszik, sőt két ember sem emlékszik semmire ugyanúgy, akár ott voltak, akár nem. Lehetnek egymás mellett, de annyira nem értenek egyet benne, mintha két különböző földtekén állnának.”

“– Soha semmi nem ugyanolyan. Se egy másodperc, se száz év múlva. Mindig tajtékos és zavaros. Az emberek ugyanúgy változnak, mint az óceán.”

5!4.5

Vándorok

Tartalom:

“”A ​te lelked vajon milyen színben ragyog?

Baranyai Vivien egy életigenlő, szabadszájú táncművész volt, míg egy nap a színpadon el nem tört a bokája. Az orvosok kijelentették, hogy többé nem táncolhat, így a jövője céltalanná, kilátástalanná vált. Nincs munkája. Az anyjával rossz a viszonya. Élete egyetlen értelmét abban látja, ha végre megismerheti soha nem látott, külföldi édesapját. Így Vivien Spanyolországba utazik, és csak reménykedni tud benne, hogy a férfi szívesen látja majd.
Remedios Reyes vérbeli andalúz cigányasszony, a flamenco királynője. Szerető, összetartó családban nőtt fel, közössége elismeri, tiszteli. Céltudatos és bölcs. Váratlanul megismerkedik Viviennel, a végtelenül elkeseredett magyar lánnyal, akin, úgy tűnik, csak ő segíthet. Idővel szinte anyja helyett anyja lesz, és úgy dönt, bevezeti a flamenco világába, így a fiatal táncosnő élete új értelmet nyerhet.
A két nő között mély tisztelet és barátság alakul ki, mígnem Vivien beleszeret Remedios fiába, a titokzatos és távolságtartó Manuel Sánchesbe. A szerelem sorsa azonban elrendeltetett, ugyanis a hagyományok szerint Manuel csak hozzá hasonló származású nőt szerethet.

Vajon a szerelem felülírhatja a tradíciót?

A Vándorok egy olyan lélekfelszabadító, romantikus történet, amely kíméletlenül tárja fel, milyen maradandó sérüléseket okoznak a családi, közösségi, társadalmi elvárások az emberek életében még a 21. században is.
B. E. Belle tabutémájával ismét a határokat feszegeti, miközben megmutatja, hogy valójában nem lehet jelentősége a különböző bőrszínnek az iskolában, a barátságban, a munkahelyen és a szerelemben sem. Mert csak egyetlen szín van, ami számít. Az pedig a lélek színe.””

Ez a könyv tele van tűzzel és szenvedéllyel!

Ezzel a könyvével az írónő ismét megmutatta miért is imádom annyira az írásait és miért van az, hogy ha megkérdezik tőlem kit ajánlanék, ő a válaszom.

Tudom, hogy amikor az ő írásai közül leveszek egyet, olyan élményben lesz részem, ami sokáig emlegetni fogok és a szívembe fogok zárni. Mert ezek a regények nem egyszerű kis romantikus story-k. Tudnod kell, ha az írónőtől olvasol, valami olyanban lesz részed, ami nem fog elengedni, elgondolkodtat és marasztalni fog.

Egy újabb gyönyörű, de ugyanakkor kemény alkotás, amely megmutatja, hogy a léleknek ezer színe van, ahogy az embereknek is. Nincsenek egyformák, mindenki más és más és pont ettől olyan szép ez.

Egy újabb szabadszájú, nyílt könyv, amely felhívja magára a figyelemet!

Az írónő hozta a megszokott stílusát, mégpedig azt, hogy keményen az olvasó képébe írja az élet nagy igazságait, még akkor is, ha ezzel az olvasó nem tud, vagy nem akar szembenézni. Szókimondó és figyelemfelkeltő, ugyanakkor felkavaró és provokatív is egyben. Pont, amit szeretek tőle.

A történet pörgős és élvezetes, ugyanakkor nagyon elgondolkodtató. Egy pillanatra sem unatkozik az ember és minden információt, amit csak meglel benne magába szív, ahogy az elmondott igazságokat is.

A főszereplőink számomra igen érdekes lettek, de mivel eléggé spoileres lenne itt leírnom, ezért akit érdekel az megtalálja róluk a véleményemet a kedvenc idézeteim után.

Annyit azért elárulhatok, hogy ebben a könyvben nem minden fekete vagy fehér. A karakterek sokszínűek, nem szokványosak és a klisét egyáltalán nem lehet rájuk húzni. Az előtt és az után sem, hogy jobban megismertük és feltártuk őket.

Köszönöm az írónőnek az újabb fantasztikus és elgondolkodtató élményt!

Kedvenc idézeteim a könyvből:

“Azt hiszem, az emberek félreértelmezik a szeretet fogalmát. Olyan dolog ez, amit nem szabadna fejtegetni, mivel mindenkinek mást jelent. Lehet boldog ság egy röpke pillanat, amikor az ember arcát lágy szellő simogatja, de lehet boldogság egy vihar, amelyben eső áztatja és mossa tisztára a lélek fájdalmát. Lehet öröm, amelyet egy apró ajándék okoz, de lehet életre szóló emlék valaki mástól. Lehet látható, vagy láthatatlan. Kézzel fogható vagy szabad madár. A boldogság nem abban rejlik, tudjuk-e mi az, hanem észrevesszük-e, bármi legyen is az. Hiszen milyen lenne az élet, amelyben sosem születnek csodák?”

5/5

SPOILERES VÉLEMÉNYEM A SZEREPLŐKRŐL!

Először is itt van nekünk Vivien, akit úgy ismertünk meg a Hazugokban is, mint egy életzabáló és életerős fiatal lányt, aki imádja az éle napos oldalát és falja is két kanállal. Számára nincsenek tabuk, azt csinál akkor és azzal amikor és akivel akarja. Valaki számára ez a viselkedés felháborító és kiakasztó lenne, de számomra példaértékű. Miért ne csinálhatná? Nincs gyűrű az ujján, nincs párja, hadd élvezze azt, amit csinál. Majd ráér öreg korában pihenni. Ja és ettől még nem kurva! Tehát megismerhettük őt így ebben a formában a könyv elején. De a felszín alatt mindig is jóval több van, mint azt mi elsőre látjuk, vagy hisszük. Itt sincsen másképp, amikor rájövünk belül ez a fiatal lány teljesen összetört, megsebzett és segítségre szorul.

Számomra Vivien volt az a karakter, akinek a személyiségfejlődése hatalmas hatással volt rám. Hiszen a szemem előtt változott át egy életzabáló lány egy nyugodt és kiegyensúlyozott nővé, aki szereti saját magát azt, amit csinál és az életet.

Vivien-t így nem tudtam nem szeretni a könyv elején, de a végén sem.

Manuel mellett már nem mentem el ilyen könnyen.

Mint karaktert imádtam! Nem egy skatújából kirántott férfi, nem a szokásos macsó, aki azzal kérkedik hány nőt fektetett már kétvállra, vagy éppen a lányt, akit kiszemelt magának, hogyan és milyen pózban akarná megdolgozni. Végre egy olyan karakter, aki nem az a tipikus tesztoszterontól túlfűtött bika, aki másra sem tud gondolni, csak a sex-re. Egy igen mély és sokszínű egyéniség.

Másrésztől viszont a vége felé, mint férfi nem voltam vele kibékül. Tsundere. Vagyis magyarul állandóan hisztizik a legkisebb apróságon is, felhúzza magát, mintha menszeszelne, legalább is könyv vége felé nekem ilyen volt, bezárkózik és nem beszél senkivel. Vagyis vérig van sértve. Többször ellökte maga mellől Vivien-t, aki mindig visszatért hozzá, de én azt nem értem minek? Lehet mondjuk ez csak az én felfogásom, de Manuel egyáltalán nem küzdött meg érte, sőt a kisujját sem mozdított meg, sőt nem egyszer el is üldözte és csak várta, hogy visszatérjen hozzá… Hát én ilyen pasihoz nem mentem volna vissza, de ez csak a saját véleményem és ezzel nem az írónő írását akarom minősíteni, vagy azt mondani ezzel, hogy-e miatt esetleg számomra rossz volt a könyv.

Éppen ellenkezőleg!

Emiatt a karakter miatt is írhatom azt, hogy nem egy szimpla regényt tart az olvasó a kezében és imádtam benne azt, hogy nem egy tipikus kanos pasit kaptunk, hanem egy hús és vér embert, akinek van saját értékrendje, saját személyisége.