Zafírkék (Időtlen szerelem 2.)

Tartalom:

“Friss szerelmesként a múltba utazni – ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)

Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!”


Úgy érzem nem leszünk barátok ezzel a sorozattal!

Ez a rész kicsit jobban tetszett, mint az első, de itt sem voltam sok mindennel megelégedve. 

Kezdjük azzal, hogy úgy érzem Gwen egyre jobban hülyül. Nem viccelek, ez a csaj agyban tényleg egy nagy zokninak tűnik. Nem csak az a baj, hogy helyette mindent a legjobb barátnője derít ki, de rinyál is, hogy ő sosem tud semmit és nem avatják be semmibe. Erre mit csinál? Van egy vízköpő démon barátja, akit elküld kémkedni Gideon után…. Mert az jobban érdekel rajta kívül még kivel smárol a srác, amikor így bármit megtudhatna. A kis vízköpő lehetne az ő szeme és füle. De nem… Túl hülye ahhoz, hogy ezen gondolkodjon és túlságosan is idegesítő lett. Nagyobb baja az, hogy Gideon éppen kivel van, mint az, hogy most, hogyan is van ez az időutazós story… Egy idióta fruska. Gyakorlatilag mást sem csinált az egész könyvben, csak sajnáltatta magát, hisztizett és ide-oda ugrált az időben, mintha az egész csak egy játék lenne. Egyetlen értelmes megnyilvánulása az volt, amikor saját szakállára kezdett el nyomozni.

Gideon továbbra is egy barom. Nem tudok rajta kiigazodni és hiába akarta megír i az írónő egy olyan karakternek, akit az elején mindenki utál, még maga a főhősnő is, aztán beindul a szikra kettőjük között es végül mindenki imádja. Hatalmas fordulat a személyiségeben es máris egy új ember áll előttünk. Na ehhez képest itt van egy tesztoszteronnal túlfűtött barom “kamasz”, akit sem az elején, sem a végén nem tudtam megkedvelni…

Az idegesít még benne a legjobban, hogy konkrétumokat semmit nem tudunk meg. Utazgatnak ide-oda az időben, ami egy idő után kezd unalmassá válni, mert semmiértelme nincs. Semmi új dolgot nem tudunk meg általa és csak időpazarlásbak érzem az egészet. Az egyetlen jó dolog az volt, amikor Gwen kissé felébredt és rájött, hogy saját maga is tudna nyomozni. De ezt egy következő körben és csók után, mint hacsak kiröppent volna a fejéből. És elfelejtette, hogy amúgy éppen mit csinált. Pedig az a rész kezdett érdekes lenni!

Pozitívum benne az, hogy olvastatja magát, de nem azért, mert olyan baromira izgalmas lenne, vagy éppen a váratlan fordulatok miatt, inkább a könnyed és gördülékeny stílusa miatt. Xemerius karaktere volt a legnagyobb pozitívum az egész történetben. Sokszor megnevetettet és egy kis színt és vidámságit hozott az egész cselekménybe.

Itt most nem tudtam kedvenc idézetet találni…

5/3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s