Zora (Szinglik 1.)

Tartalom:

“Négy gyerekkori barátnő számára úgy hozza az élet, hogy egy időben válnak szinglivé, ezért úgy döntenek, a már hagyománnyá vált közös nyaralásukat az eddigieknél is emlékezetesebbé teszik. A választásuk Szantorini szigetére esik, ahol elmerülhetnek a féktelen bulizás, a vérpezsdítő szórakozás és a fesztelen kikapcsolódás örömeiben. Azonban arra egyikőjük sem számít, hogy az eltöltött egy hét alatt felszínre törnek az elmúlt évek elfojtott sérelmei, fény derül rég eltemetett titkokra, ráadásul olyan váratlan helyzetekbe sodorja őket az élet, ami alapjaiban rengeti meg a sziklaszilárdnak hitt barátságukat.
Tengerpart, forróság és igazi érzelmi kavalkád.”

Fergeteges!

Egy nyaralás, amely örökekre megváltoztat mindent négy szingli, négy barátnő, egy hét. De vajon minden az, aminek látszik?

Az írónőnél soha!

Barát Enikő könyvei mindig is nagy hatással voltak az olvasóira, hiszen az írónő szókimondó és szemfelnyitó stílusával valakit elkápráztat, valakit pedig elborzaszt. De egy bizonyos érzelmet mind kiváltanak a könyvei.

Nálam sem volt ez másképp a novellasorozatnál sem, hiszen hol fogtam a hasam a röhögéstől, hol megbotránkoztatott, hol pedig kiakadtam, pedig ez csak az első rész volt!

Én nagyon imádtam. Igaz, hogy novella és ebből adódóan ugye rövidke és ez kissé fájt a szívemnek, mert szerettem olvasni. De ugye “Ami engem illet, én azt a könyvet, amelyik jól van megírva, mindig túlságosan rövidnek találom.” Jane Austen: Büszkeség és balítélet.

Zora karakterét nagyon imádtam! Hiszen igazából egy belevaló csaj, aki ráadásul okos és egyáltalán nem klisés, bár az elején annak tűnik.

És hogy milyen volt maga a sorozat?

Botrányosan jó! Sokaknál olvastam, hogy kiakasztotta az ahogy a csajok viselkedtek és beszéltek. Hogy csitrik voltak, meg hogy lehet így viselkedni! Én azt mondom, hogy igen ilyen is van. Sőt én is szívesen elmennék egy ilyen nyaralásra a barátnőimmel és ugyan így leinnák magunkat, ha hatvanhatok ha hetvenek vagyunk! Élvezni kell az életet és nem az számít ki hány éves.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“A sértett buta nőnél csak egy rosszabb létezik egy férfi számára. A sértett okos nő.”

5/5

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s