Blackmoore

Tartalom:

“Kate ​Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.
Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért.
Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt.
Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani?
Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia.”


Szívmelengető, örök klasszikus!

Az Edenbrook után nem volt kétség, hogy az írónőnek a második könyvét is el kell olvasnom, mert egyszerűen nem hagyhatom ki. És ilyen kár lett volna ha elszalasztom!

Mindig is imádtam az olyan történeteket, ahol a főhősnőnk teljesen más felfogást képviselnek, mint az megengedett lenne az ő korszakukban. Például lovagolnak, sakkoznak, vagy egyedül nekivágnak a világnak. A mi mostani főhősünkre a szabadságvágy és az önfejűség a jellemző, ami arra készteti, hogy házasságkötés helyett, elmenjen Indiába a nagynénjével.

Az írónő páratlan humorral és mély, kemény témával fűszerezte meg a kötetet, amely talán egy kicsit sokkal sokrétűbb lett ez által, mint az Edenbrooke. Ami engem egyáltalán nem zavart. Az viszont igen, hogy szerény véleményem szerint a főhőseink túlságosan is gyerekesre sikeredtek. Értem itt ez alatt azt, hogy mind a viselkedésük, mint a beszélgetéseikben előttem úgy jelennek meg, mintha még csak 13, 14 évesek lennének, ellenben pedig már jócskán felnőttnek minősülnek. Ez engem egy kicsit visszavetett a történetben, mert egyszerűen ettől nem tudtam elszakadni és folyamatosan az járt a fejemben, hogy mennyire gyerekesek.

De ettől függetlenül nagyon imádtam!

A karakterek kellően árnyaltak és mélyek lett és az írónő fordított időt a mellékszereplőkre is, ami nagyon meglátszik a történeten. Nem csak úgy ott vannak, hanem tényleg jelen is vannak és ők is formálják a történetet.

A történetnek a végére voltam a legkíváncsibb. Nem akarok spoilerezni, de nagyon furdalta az oldalam, mi is lesz a vég kifejlett. És nem csalódtam benne.

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, de nekem még mindig az Edenbrooke viszi a pálmát.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“– Rabszolgaság és nyomorúság? – hűlt el Henry. – Én nem így látom – csóválta meg a fejét. – Szerintem a házasság a rokonlelkek egymásra találása. Kapocs, ami természetesen kötelezettségekkel is jár, de éppen ebben rejlik az ereje. A legkedvesebb barátod egy életen át kitart melletted, és hűséges, odaadó társaddá válik. Én ilyennek látom a házasságot. Ezért is hiszek benne.”

5/5

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s