A padlásszoba kis hercegnője

Tartalom:

“A romantikus regény hőse Sara, egy kedves, szeretetreméltó és dús fantáziával megáldott kislány, aki egy angol leánynevelőintézetben tanul. Édesanyja után váratlanul elveszíti édesapját is, s az addigi jómódból belecsöppen a teljes szegénységbe: ahol addig a tanulók dísze volt, ott szolgasorba kerül, kegyelemkenyéren élhet tovább. A kislányt belső gazdagsága, a mások iránti szerető részvéte, valamint különleges képzelőereje segíti át a megaláztatások hosszú során: Hercegnőnek hiszi magát, s úgy gondolja, hogy egy hercegnőnek béketűrőnek, jószívűnek kell lennie, s így is él. Új barátokra tesz szert, és csodás eseményeket él át, melyek később életének gyökeres megváltoztatását eredményezik.”


Gyönyörű kis történet, amely megmelengeti az olvasó szívét.

Nem nagyon szoktam nem kortárs irodalmat olvasni. Ez talán abból fakad, hogy amikor még kisebb voltam és próbálták rám erőszakolni ezeket a regényeket én már önmagukban is meggyűlöltem őket. Nem értettem mire jó az, ha csupa unalmas történeteket olvasok, amiket nem értek és nem is szeretek.

Úgy tűnik meg kellett érnem ahhoz, hogy levegyem a polcról ezeket a mára már klasszikussá vált történeteket és fellapozzam őket. Ez az első ilyen történetem és nem is az utolsó lesz!

Egy könnyed kis olvasmány, ami nem hagyja, hogy elfelejtsd.

Én nagyon szerettem olvasni. Könnyed, kis szórakoztató szösszenet, amiből többet szeretnék, mert nem szeretném ha véget érne. Sosem olvastam még az írótól, de azúttal a többi könyvét is el fogom olvasni magyarul.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Nincs nagyobb erő a haragnál, kivéve azt az erőt, amivel elfojtjuk.”

5/5

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s