A beosztott

Tartalom:

“Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást.
Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról.
Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez.
Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott.
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott.
Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak.
Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról.
A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától.
Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra.
Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban?
A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…”

Vii Kepend írónőtől már megszoktam azt, hogy bármit olvasok tőle le sem tudom tenni, megbabonáz és magával ránt.

Ennél a könyvnél is éreztem ugyan ezt a fajta vonzást, azonban mindenre rányomott egy nagy bélyeget, egy bizonyos főszereplő. Rees számomra egy eléggé kiálthatatlan karakter lett. A folytonos nyavalygás és a stílusa számomra legirritálóbb dolog volt az egész könyv folyamán és az sem javított sokat a helyzeten, hogy még az ő szemszögéből volt, hogy 4 fejezetet is olvashattunk, addig Chase nagyon nehezen bontakozott ki előttünk, azokkal az egy fejezetekkel, amikből így is csak 1, vagy még annyi oldalt sem kapott. Pedig róla szívesebben olvastam volna, mint hallgassam Rees eszmefuttatásait arról, hogy na akkor most lefeküdjek vele, vagy nem… ez a macska egér játék, már az elején az agyamra ment és az sem segített sokat, hogy Rees egy skatulyából kirántott személyiség, akiben az egyetlen egyediség az a picurka sebhely a kezén. Ráadásképpen az, hogy húzta Chase agyát nekem is az agyamra ment. Csodáltam a férfi kitartását, de ez szerintem baromi undorító dolog volt Reeas-től, hogy állandóan elhúzta az orra előtt a mézes madzagot, kipróbálva ráharap-e, aztán ha ez megtörtént volna, akkor meg teljesen kiakad, hogy mégis hogyan képzeli? Ez a picsás hozzáállás, már bocsánat, engem nagyon felidegesített.

A másik ami kissé kiborított az egész történetben, hogy az egész könyv nem szólt másról csak 90% nyávogásról, amit Rees-től hallattunk és 10% igazi izgalomról, amit az szolgáltatott, hogy elindult egy kis nyomozás benne. Vajon mi is történt pontosan a múltban. És esküszöm e miatt a 10% miatt olvastam végig a könyvet. Mert érdekelt mi is lesz végül belőle.

Azonban van pozitív része is a dolognak!

Vi Keeland a mélységeket azért ide is beillesztette. Nem csak arról volt szó, hogy mit tesz két emberrel egy munkahelyi románc, de szó volt itt olyan sebekről is, amelyek egy életen át képesek elkísérni egy embert. És ezek a kemény témákat amiket az írónő ismét felvonultatott a könyvben, egy kicsit jobban kiemelték a könyvet. Miattuk nem tudom azt mondani rá, hogy nem élveztem a könyvet.

Na és akkor ott van még Chase is.

Érdekes, hogy az írónő történeteiben leginkább a férfi főszereplők vannak sokkal jobban kidolgozva, mint a női főszereplő. Chase tökéletes mintapéldánya annak, hogy milyen is egy igazán jól árnyalt és felépített karakter, akit a könyv elejétől a végéig nem tudsz nem imádni. Az első pillantás után azonnal beleszeretünk!

Szóval eléggé vegyes az érzéseim ezzel a történettel kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy rühelltem az egészet, de nem is lett teljesen a szívem csücske.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“A félelem nem akadélyozza meg a halált. De lehetetlenné teszi az életet.”

5/3,5

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s