Babaarc

Tartalom:

“A tizennyolc éves Vera Abramowitz elhatározza, hogy kitör a szegény környékről, ahol gyermekkorát töltötte, és sokkal izgalmasabb életet fog élni, mint az őt egyedül felnevelő édesanyja. Rövidre vágatja a haját, és a térdét látni engedő ruhákban, vastagon kirúzsozott ajkakkal beleveti magát a chicagói éjszakába. Ilyenkor a nappal gépírónőként dolgozó lány vad charlestont jár, és csinos pofikájával kiérdemli a Babaarc becenevet.

Álma hamarosan beteljesülni látszik: egyszerre két fiatalembert is meghódít – az egyik egy jóképű és gazdag bártulajdonos, a másik nem annyira gazdag, de annál sármosabb szerencsejátékos. Mellettük végre bejut abba a csillogó világba, amelyről mindig is ábrándozott. Úgy gondolja, legnagyobb problémája az, hogy a két férfi közül melyiket válassza. Ám egy nap rádöbben, hogy mindkét szeretője gengszter, ráadásul két szemben álló banda tagjai. Vera váratlanul a szesztilalom idején kirobbanó gengszterháború kellős közepén találja magát – az Al Caponéval szemközti oldalon.”

Hát ez nem egy lányregény az biztos!

Már másodjára olvastam el ezt a történetet, de még mindig kissé kiráz az őszinteségétől és a nyíltságától a hideg veríték. Először is elég nagy benyomást tett rám, pedig akkor még tini voltam, most másodjára pedig még hatalmasabbat.

Miért ennyire jó a történet?

Először is felvállalja önmagát.

Ez a könyv nem egy vérbeli romantikus kis szappanopera, amit manapság gyártanak a maffiáról. Itt nincs jó szőke herceg fehér lovon, sem boldogan életek, amíg meg nem… befejezés. Ez mind a kőkemény valóság, ami az elejétől a végéig arcul csap és néhol elborzaszt.

A maga sötét hangulatában egyébként egészen páratlan. Én pont azért szeretem mert teljesen más, mint a romantikus kötetek, ráadásul a főszereplő Vera-t imádtam! Egy ambiciózus nő, aki tudja mire vágyik és megállja a helyét egy férfiak uralta világban. Ugyanakkor hihetetlen, hogy a karakter maga mennyire emberi. Ugyan úgy fél, ideges, szerelmes, összezavart és tesz rossz dolgokat, mint minden normális ember. Talán ezért is lehet vele nagyon azonosulni, mert bár lehet nem értünk egyet minden lépésével, megértjük őt és átérezzük a helyzetét.

A történet belevezet minket a szesztilalom idejében, Chicago. Kitűnő korképet kapunk, belekóstolhattunk az ízig vérig Chicago-i életbe, ahogy aztán szépen lassan a gengszterbe is végül.

Egy szóval én nagyon imádtam a könyvet és bár egyáltalán nem olyan volt, mint amire legelőször gondoltam, hatalmas élmény volt számomra.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Hiába, az ember már csak ilyen. Mindig az elérhetetlenre vágyik.”

5/5

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s