Álmomban már szerettelek

Tartalom:

“Mernél szeretni, ha tudnád, hogy mi lesz a kapcsolat vége?
Joel fél a jövőtől. Gyerekkora óta kísértik a szeretteit megjelenítő álmok: látomások arról, hogy mi fog történni, legyen az jó vagy rossz.
Az álmok megelőzésének egyetlen módja, hogy a szeretett lénytől távol tartja magát. Megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes.
Callie képtelen elengedni a múltat. Amióta a legjobb barátnője meghalt, elveszettnek érzi magát. Tudja, hogy sokkal ösztönösebben, sokkal felszabadultabban kellene élnie. Csak azt nem tudja, hogyan találjon vissza régi énjéhez, amely mert nagyot álmodni.
Joelnek és Callie-nek egyaránt megvan rá az oka, hogy megtanuljanak a mában élni. És noha nem kifejezetten keresik egymást, találkozásuk pillanatától mindketten érzik, hogy hatalmas fordulat következett be az életükben.
Aztán egy éjjel Joel Callie-vel álmodik, és az álomban megjelenik legnagyobb félelme.
Ekkor mindketten döntéshelyzetbe kerülnek: együtt maradnak-e annak ellenére, hogy tudják, mi lesz a sorsuk? És ha egyikük napjai menthetetlenül végesek, létezik-e olyan élet a számára, mint ami járna is neki?
Képesek befolyásolni az életük alakulását, vagy ami meg van írva számukra, azon nem lehet változtatni?”

Félbe hagytam…

A fülszöveg azonnal megfogott és izgatottan vártama történetet, úgy gondoltam ez egy igazán szívet tépő alkotás lesz, majdnem olyan talán, mint Rácz Stefán Tibor -Élni akarok című könyve. De vannak azok a könyvek, amik az első oldaltól kezdve odaszögeznek a lapokhoz, és vannak azok, amiket csak végig szenvedek. Sajnos ez a könyv az előbbi kategóriába tartozott.

Egyszerűen nem bírtam tovább…

Valami sokkal nagyobbra számítottam, ami nem állít meg a 300. oldalon és amitől teljesen letaglózok az elejétől a végéig. Valami olyan, ami a végéig fenntartja majd a kíváncsiságomat és nem akarom majd, hogy vége legyen.

Rengeteg helyen láttam a könyvet, a csapból is ez folyt, meg hogy az év egyik legjobban várt könyve, több ismerősöm, akik előolvasok voltak, írták nekem mennyire imádták és csak ajánlani tudják, vegyem meg és olvassam. Egy szóval mindenki csak jó szívvel beszélt róla, szóval gondoltam “Miért is ne?”, a fülszöveget érdekesnek és izgalmasnak találtam, szóval belekezdtem.

De sajnos nekem ebből egy kisebb fajta pofára esés lett…

Az mindenesetre az igaz, hogy a történet gyönyörű és szívmelengető. De én azon kívül, hogy a srác megálmodja a jövőt, nem sok mindent láttam benne, legalábbis én tényleg valami teljesen másra számítottam.

Nem arra mondjuk, hogy…

Bocsánat most muszáj SPOLER-nek lennem!!!!!

300 oldalon keresztül azt olvasom, hogy hogyan jönnek össze, milyen az, amikor együtt vannak, hogyan töltik az ünnepeket, esküszöm ezt lehetett csak olvasni….

Én mondjuk szívesen olvastam volna azt amikor Joel rossz álmot lát és meg akarják akadályozni, vagy az álmaival kapcsolatban bármi mást mint ezt. Persze teljesen megérthető volt Joel álláspontja is, de azért sokkal több izgalmat el tudtam volna viselni. Untatott nagyon.

És közel a 300-hoz elérkeztem a nagy csavarhoz, az egész könyv fő lényegéhez és olyan egyszerűen, mint egy vállrándítással el lett intézve… Nem bírtam tovább idegekkel és őszintén mondom, már egyáltalán nem is érdekelt mi lesz a vége. Nem akartam vele tovább szenvedni.

Mert nekem ez egy tortúra volt.

Leírnak nekünk egy majdnem teljes évig tartó ismerkedést és párra találást, amiben alig történik valami és nekem ettől hanyatt kellene esnem? Esküszöm nektek, hogy pedig tülkön ülve vártam a nagy csattanónt, azt a nagy durranást, amitől majd a feje tetejére áll a világ. És amikor megtörtént csak ültem és majdnem felordítottam, hogy ez most csak tényleg ennyi volt??? Azt hittem kikelek magamból… Pedig mindenki mennyire magasztalta. Hát kinek a pap, kinek a paplan, szokták mondani.

Szóval én igazából nagyon sajnálom, hogy ezt így éltem meg és ennyire nem tetszett. Pedig maga a történet tényleg szép volt, a leírások mesteriek és gyönyörűek, a fájfalmakat és a mély gondolatokat az írónő nagyon jól feltárta, elgondolkodtatott, de csak ennyi. Semmi nagy dolog, amit annyira vártam.

Nagyon sajnálom, hogy végül ez lett róla a véleményem. Lehet a későbbiekben még meg fogok vele próbálkozni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“– Nem kell hibátlannak lenni azért, hogy az ember szerethető legyen.”

5/3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s