Nagyképű öltönyös

Tartalom:

“Az ellentétek meddig vonzzák egymást?

A szokásos reggelnek indult a vonaton.

De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.

Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.

Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?

Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.

Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.

És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.

Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.

Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?

Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

Fú hol is kezdjem…

Először is talán azzal, hogy az elején azt hittem nem fogom tudni végigolvasni a könyvet. És ez egyvalakinek a hibája, méghozzá a főszereplő lányé, akit az első 35 oldalon meg tudtam volna folytatni egy kanál vízben. Számomra egyszerűen egy annyira unszimpatikus karakter lett már az első két oldal alkalmával, hogy ilyen gyorsan még nem utáltam meg könyv szereplőt.

Aztán rájöttem miért is olyan jó ez a karakter és megláttam benne a tökéletességet!

Milyen női karakterek vannak nagy általánosságban egy romantikus könyvben?

A tipikus szürke kisegér, aki igazából rohadt jól néz ki, de saját magát semmibe veszi, szerény, inkább az a háttérben meghúzódó fajta. Akit érdekes, hogy a főszereplő férfi valamilyen oknál fogva mindig kinéz magának.

Na, ehhez képest Soroya egyénisége minden csak nem átlagos! Hangos, harsány, forrófejű, igazi szélvihar, aki mind a megjelenésével, mind a viselkedésével kitűnik a tömegből és ő ezzel tökéletesen meg van elégedve. Tetoválásai vannak, piercingje, hol kékre, hol pirosra festi be a haját, éppen ahogy a hangulata diktálja. Tehát egyáltalán nem az a személyiség akit a lapokon megszoktunk! És akkor jöttem rá, hogy ez mennyire is jó! Végre valami egyedi és kitűnő.

A férfi főszereplő meg olyan… Hát elmegy egynek típus. Vi Keelnad könyveinél kezdem megszokni, hogy általában a női karakterek a férfi főhősöket nagyon negatívra állítják be, hogy aztán a végére kiderüljön az a tény, miszerint igazából Ő egy tök jó fej pasi. Ami igazából nem baj. Jó itt ez nem teljesen igaz, de nem akarom lelőni.

És onnantól kezdve nem bírtam nem imádni!

Szóval az egész kissé döcögősen indult. Azt hittem egyáltalán nem fog tetszeni a könyv az egyik főszereplő miatt és azon gondolkodtam az elején, hogy ha az írónőtől ezt a könyvet olvastam volna először, akkor a többire már nem lennék kíváncsi. De, hogy én mekkorát tévedtem…

Egy szóval ismét imádtam az egész könyvet! A karakterek baromi jók voltak és a két írónő stílusa egyáltalán nem húzta szét a könyvet, sőt nem is tudtam eldönteni mikor váltottak éppen. Szerintem nagyon jó volt!

Vi Keeland könyveiről tudni kell, hogy sosem azok amiknek látszódnak. Első ránézésre egy szimpla romantikus történet, amit azt hiszünk már ezerszer olvastunk már, ám amikor felütjük az első oldalt és éppen csak elolvassuk az első mondatot rájövünk mekkorát is tévedtünk, amikor alábecsültük.

A másik írónőtől még nem olvastam, de lehet őt sem kellene sokáig hallogatni, mivel így együtt imádtam őket és rettentő kíváncsi vagyok, valyon milyenek a saját alkotásai.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“– Az élet néha olyan kihívások elé állít, amikre egyáltalán nem számítasz.”

“Néha a kimondatlan szavakat kellene a leginkább kimondani.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s