Futótűz (Az éhezők viadala trilógia 2.)

Tartalom:

„Katniss Everdeen túlélte Az éhezők viadalát. A Kapitólium bosszúra éhes.

Hiába szólt minden ellenük, Katniss Everdeen és Peeta Mellark életben maradtak. Nem nyugodhatnak azonban meg: lázadásról suttognak a Kapitóliumban, ami az ő hatásukra vette kezdetét.

A nemzet szeme Katnissra és Peetára szegeződik, a tétek még nagyobbak, mint korábban. Ha hibáznak, a következmények beláthatatlanok.”

Volt már veletek olyan, hogy egy karakter annyira felhúzott egy könyvben, hogy a poklot is szívesebben megjártátok volna, mint végigolvasni?

Hát, sajnos a második rész eleje, ugyan úgy nem hagyott bennem mély nyomot, mint első olvasásra…

Sajnos a második részben több okból is csalódtam, az első, hogy hiába próbálja éreztetni a feszültséget és a félelmet, én inkább csak depressziós lettem tőle és egyáltalán nem éreztem át azt a fajta rettegést, amit ki kellett volna belőlem váltania, amit nagyon sajnáltam, mert ezáltal a story lapos és unalmas lett, hiába voltak benne nagyon jó részek.

A másik dolog, Katnis…

Na ezen a csajon most én úgy felhúztam magam, hogy azt hittem leteszem a könyvet. Míg az első részben egy tökös és belevaló csajt ismerhettünk meg, mostanra átment egy picsogó kisgyerekké, aki rendben, hogy démonokkal küzd, de azért ez már túlzás. Minden hitem, amit az első rész által belé vetetett, itt úgy szált el és tűnt semmivé, mint a füst. Jobban tartottam őt negatív karakternek, mint bárki mást és egyszerűen elképzelni sem tudtam mit látnak az emberek benne. A végén pedig a folyamatos önsajnálatáról és, hogy másra sem tud gondolni, csak magára és mondjuk kicsit a családjára, teljesen kiakasztott.

Ő nem egy vezető. Ő egy hisztigép, aki bármi történik összerezzen és elkezd sírni, meg tombolni. Egy magatehetetlen gyerek aki nem, hogy egy forradalmat, de még saját életét sem tudja irányítani. Ebből is látszik, hogy ilyen elkeseredettek az emberek, ha tényleg őt választották a felkelés élére. És hiába lenne jő a story, hiába akarnám magam beleásni, Katnis folyamatos nyavalygása és magatehetetlensége, egyszerűen kiborít és felhúz.

Ilyen amikor egy könyv elolvasását egy szereplő tesz pokollá, ráadásul maga a főszereplő, akitől ne hallunk mást, csak én félek, el kell tűnöm, ja és a másik…

Megbántottam Peeta-t, te jó ég, most Gale-t bántottam meg…

Ez a folyamatos nyávogás miatt, hol egyik, hol a másik fiú miatt, azt hittem falnak megyek….

Egyszerűen képtelen vagyok őt komolyan venni és hiába kéne most izgulnom, hogy mi is lesz, egyszerűen képtelen vagyok, mert őszintén csak azt várom mikor hagyja abba már végre a nyavalygást.

Kedvenc idézeteim a könyvből:

“(…) ki tudja megmondani, hogy melyik a legerősebb fájdalom? Mindig az, amelyik éppen fáj.”

“Én vadászom. Peeta süt. Haymitch vedel.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s