Spell ​Bound – Megbűvölve (Hex Hall 3.)

Tartalom:

” Sophie Mercer épp csak belenyugszik, hogy démonnak született, a Tanács máris elveszi tőle varázserejét.

Sophie most védtelen, magányos, és ráadásul a prodigiumokra vadászó Brannick amazonok jóindulatára szorul. Sophie legalábbis ezt hiszi, amíg érdekes felfedezést nem tesz: a Brannickok tudják, hogy háború közeleg, és azt állítják, hogy egyedül ő képes meggátolni a világvégét. Ám ebben a varázserejétől megfosztott Sophie nem olyan biztos. Főhősünkre újabb pokoli kalandok várnak. Vajon vissza tudja szerezni a varázserejét, még mielőtt késő lenne? “

Amikor a világ csak rád számíthat, de te nem vagy abban az állapotban, hogy segíteni tudj.

Ez a befejezés állat volt és minden megvolt benne ami csak kellhet egy jó könyvben. Egy jó fantasy könyvben. Szerelem, harc, sok, harc, egymásra találás, még több harc, tanulás, egy kis szerelmi háromszög, kísértés, félelem, önmagunkra találás.

A sorozat teljesen végigkövette Shophie magára találását és ez oké, hogy nagyon tinis, de teljesen szemet tudok felette hunyni, ugyanis ez nem egy tini dráma, amiben a csak azon nyavjog, hogy bele van zúgva a suli legnépszerűbb pasijába,. Jó itt is van ikyen szál, de nem ez a fő! Mellette még annyi más szál fut össze, hogy az ember csak kapkodja a fejét és végre most a szálak egybefutottak és véget ért a sorozat…

De bárcsak ne ért volna véget! A befejezés olyan amilyennek lennie kell. Rengeteg könnyet és nevetést kapunk mellé és ezáltal még jobban a szívünkbe tudjuk zárni az egész világot, hiszen mindent benne és vele együtt éltünk át.

Na viszont asz a szál. Hogy most Sophie micsoda, vagy inkkább mi a teljes neve inkább bele se gondolok. A végén tényleg az lesz amit a szüleinek is mondott, hogy kötőjelekkel kell majd írnia a nevét. Vagy mint ahogy a spanyol filmekben lenni szokott: (Don Ireneo Alfonso Jose Alcala y Souzas de Ranvez Pontechide de Arran y Malagas y Cabezan Musarras de Aparecies, Comte de Velas et de Miraguez, Marquis de Lomas et de Sebalda ) Szóval ez is eléggé érdekes a maga nemében.

Ami számomra a legfurcsább volt azonban a szülők szinte teljes hiánya a történetben. Perstze az elején megkaptuk a nagy könnyes búcsúzkodást az iskola előtt, de utána mintha felszívta volna őket a föld. Nekem ez eléggé furcsa volt, mert azért ha a gyereklem eltűnne csak úgy éán biztos nem ülnék otthon ölbe tett kézzel.

Sophie megszólásai még mindig nagyon ütősek és egyszerűen imádtam minden egyes gondolatát és megszólalását, mert azoktól egyszerűen nem lehetett nem kifeküdni.

Kedvenc idézetem a könyvből: ” – Most, hogy a nehezén túl vagyunk, jöhet a pokol!”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s