Most már együtt álmodunk

Tartalom:

“Vajon ​milyen érzés lehet belecsöppenni egy világba, ahol királyok és királynők harcolnak a hatalomért? Ahol minden pillanatban veszély leselkedik, és ahol sohasem tudni, kiben bízhatsz meg, ki a barát és ki az ellenség.

Liv éktelenül haragszik Davidre. A pasira, aki átverte, otthagyta és elhitette vele, hogy sosem volt számára több egy egyéjszakás kalandnál. Aki mellesleg azt sem vallotta be neki, hogy igazából egy titokzatos királyság trónörököse, amelynek kapuja Kambodzsa rejtett őserdejében nyílik, és ahová szinte senki sem juthat át. Liv most mégis ebben a felettébb hátborzongató világban, Indorában találja magát újra, ahol őt is elveszett hercegnőként emlegetik, és ami talán még meghökkentőbb, David menyasszonyának tartják. Sőt, parancsba adják neki, hogy hozzá kell mennie feleségül az egyetlen emberhez, akit per pillanat a legjobban gyűlöl.

Vajon létezhet szerelem egy vad és kiszámíthatatlan világban, ahol a trón jelenti az egyetlen hatalmat? Ahol még az sem kizárt, hogy egyik pillanatban azt hiszed, a férfihoz mész hozzá, akit szeretsz, a következőben pedig kiderül, az ellenség felesége lettél.”

Mi a franc????

Ez most valami vicc??????

Oké, kezdjük az elején!!

A sorozat harmadik része már az elején hatalmasat üt olvasás közben, ráadásul ez így marad egészen a könyv végéig, ahol azonban akkora arcul csapást kapunk, hogy én leültem tőle és még most sem térek magamhoz.

A harmadik rész messze túlszárnyalja az előző kettő kötetet. Sokkal több érzelem, indulat és kaland található benne, hajmeresztő részekkel és hihetetlen, megindító pillanatokkal.

A könyv, az elejétől a végéig hihetetlen, tele erotikával, szerelemmel és kalanddal amik odaszegezik az olvasó szemét a lapokhoz és nem ere4sztik. Én imádtam minden sorát, egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam az egészet és csak kapkodtam a fejem. A könyv végére egyre jobban élveztem mindent, imádtam, hogy jobban megismerhettük a világot, a szereplőket, ráadásul a story-ban mostanra annyi szál van, hogy én csak kapkodom a fejem össze vissza. Na és az új szereplők… Kíváncsi leszek mit fognak alakítani majd az új részben, mert nagyon kiakadtam tőlük az egyik részletnél… Azt hittem belemászok a könyvbe és megfojtom őket… Meg is érdemelték volna, éb David helyében kinyírtam volna a srácot, ahogy azt a hülye szukát is. Tuti biztos nem okoztak volna több fejfájást, mert tudom, hogy a következő részben még találkozni fogunk velük.

Kalandban nem marad hiány, bár ez a rész jóval durvább lett mint az első kettő. Itt tapasztaljuk meg az igazi vad dolgokat, én néha nagyon elszörnyedtem, szóval aki egy kellemes ki olvasásar vágyik ami nem rengeti meg annyira akkor szerintem ez nem az ő könyve. A harmadik rész ugyanis nagyon kemény, ami pont jó. Én nagyon vártam ezeket a részeket, amikor tényleg élesben fog minden menni. Sokkal élvezetesebb így a történet.

David karaktere valahogy már az első résztől nem volt annyira szimpatikus. Számomra túlságosan parancsolgató, ha nem az van amit ő akar, akkor is az lesz, egyszerűen hihetetlen milyen ember. Értem én, hogy csak Liv-et akarja védeni, de ez azért túlzás.. Mintha a lánynak nem lenne mellette szabad akarata. Persze ez a könyv végére kicsit megváltozott ahogy javult ő is. Felnyílt egy kicsit végre a szeme és nem az a durcás kisfiú aki üvölt ha elveszik tőle a játék maciját.

Liv egy eléggé kis esetlen karakter. Belecsöppent valami újba és félelmetesbe és még akkor is azt mondja, hogy nincsen semmi baj amikor éppen az élete életveszélyben van. Csodálom az optimizmusát és a bátorságát ugyan. Szerintem nem sok ember lenne képes arra ami ő, ráadásul minden a nyakába szakad egyszerre, ő mégis talpon van és nem esik szét, amit azért egy kicsit várnék. Nem hiszem, hogy bárki is képes lenne mindezt mosolyogva végig csinálni és eddig egyszer sem volt összeomlásos pillanata. Pedig szerint már nagyon kijárna neki. Oké, hogy egy erős és független női karakter, de azért ez azért már kicsit túlzás, a baba, David, Indora, krokodil, Vazul, álmok. Még én is besokallok pedig csak olvasom.

És mi ez a befejezés???????

Ugye ezt most nem gondoltad komolyan??????

Az eszem megáll, de azonnal, mert ilyen nem létezik, hogy egy rész így fejezzen be valaki, majd az utolsó része csak egy év múlva jön!!!!!!! Ezzel amúgy embert lehetne ölni. Szerintem Anita kifejlesztett egy új kínzó és ölési eszközt is egyszerre.

DE MOST KOMOLYAN!!!!!

KÉREM A BEFEJEZŐ RÉSZT MOST!!!!!!!!!!!!!!!!!

Egyébként imádom. Meghozta a várt izgalmakat, kiváló nyári olvasmány azoknak akik szeretik a vad kalandot, szerelmet és az erotikát.

Anita azonnal kérem a negyedik részt!!!!!!!!!!!!!!!!

Kedvenc idézetem a könyvből: „Ismerd meg az ellenségedet a legrosszabb oldaláról, és akkor nem fog meglepetés érni, legalább tudod, hogy ennél rosszabbra már nem kell számítanod tőle!”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s