Halál ​a tóparton

Tartalom:

“Evening ​Lake látszólag idilli nyaralóhely, valójában azonban az évről évre ide látogatók szörnyű titok tudói. Harry Jordan nyomozó is itt szeretné kipihenni a fáradalmait ám a munka utoléri. Harry éppen a tóparton sétál, amikor a Havnel-ház kigyullad. A zárkózott Lacey Havnel és a lánya, Bea új jövevények a közösségben, nehezen találják a helyüket.

Hamarosan Lacey-t holtan találják. Most Harryre vár a feladat, hogy kövessen minden szálat, és előásson minden régi titkot Ki szúrta le Lacey-t? És miért?

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egyik kiskorú szemtanú látott valakit a tavon egy csónakban azon a tragikus éjszakán Semmi sem az, aminek látszik, és senki sem tudhatja, kiben bízhat meg.

Vajon Harry képes megállítani a sorozatgyilkost, aki újra lecsapni készül? Hiszen mindig az áldozat döbben rá utolsónak az igazságra.”

Maga a megtestesült tökély!!

Az írónőtől eddig csak a Gyilkosság a tengeren című könyvét olvastam ami, mint ez a könyve is, annyira magával ragadott és elvarázsolt, hogy észre sem vettem, hogy vége a könyvnek, csak amikor már ott volt az utolsó oldalon, hogy Vége.

Ha valaki szereti a jó krimit, amibe keveredik egy kis szerelmi szál és amitől kirázza a hideg és a medence vagy a tengerparton ülve olyan izgalmakra vágyik amik kicsit kizökkentik a nyugalomból. Akkor ez az Ő könyve!

Had mondjam el, hogy megdöbbentően egyedi. Először is az ahogy kezd! A gyilkos szó szerint kiszól a lapokhoz hozzánk olvasókhoz és van képe nevetni, miközben szinte táncikál, hogy itt vagyok úgysem kaptok el. És az ahogy ezeket a monológokat milyen hidegvérrel előadta… A hideg is kirázott tőle esküszöm… Sosem tudtam mi járhat egy ilyen ember fejében, de már bánom, hogy tudni akartam. Ez ugyanis annyira vérfagyasztó, hogy az egész könyvnek meghozta a hangulatát. Ami érdekes, mert egyáltalán nem volt az a nyomasztó, állandóan rettegő érzésem, pedig voltak sorok amiktől kikészültem. Annyira elringatott egy bájos kis, nyugodt környezetbe, hogy legszívesebben én is ott ültem volna a tóba nyúló stégen görögdinnyét és sonkát eszegetve az alkonyban, miközben vörösbort kortyolgatok. Na jó ezt valamikor meg is fogom tenni remélem. A lényeg, hogy amikor jöttek a pörgősebb részek annyira kizökkentett az idilli képből, hogy csaknem hanyatt estem. És amikor a gyilkos ismét megszólalt na akkor estem igazán csak pánikba.

Szóval az egész nagyon durva volt. Teljesen felpörgetett.

Tudni kell rólam, hogy imádok nyáron jó krimit olvasni, amibe beleszövődik egy kis szerelmi szál is és persze valami egzotikus helyen játszódik ami kizökkent. Nos Elizabeth Adler könyve megtette a hatását.

Kedvenc idézetem a könyvből:

„Az emlékek tartják össze az életet, gondolta Rose, egyedül az ágyban, a tóparti házban. Emlékek nélkül csak a jelen közös, és talán nincs is jövő.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s