Éhes felhő a napot

Tartalom:

“Nóra életében hatalmas törés volt; otthagyta az egyetemet, és két évig Londonban dolgozott pincérnőként. Ám most az apja infarktusa miatt haza kell térnie, szembenézni a múlttal, és egy fájó szerelem emlékével.

De mi történt pontosan a testvére, Zsóka halála körül?

Miért bukkan fel újra és újra Csongor, a vonzó sógor?

Ha mélyek a sebek, akkor is van bűnbocsánat?

Míg Nóra lépésről lépésre halad a múlt megismerésében, lassan kialakul benne az elképzelés a saját jövőjét illetően is: szenvedélyévé válik a főzés.

A zamatos, pikáns ételek megálmodása közepette Nóra érzelmei egyre magasabb lángon forrnak.

Vajon sikerül-e élete főművét kifőznie: a saját boldogságát?”

Te, jó, ég…

Oké, kezdem inkább az elejéről!

Amikor néhány hónappal ezelőtt a Facebook „Vörös? Rubin? Arany? Zafír? Kristály?” csoportban megláttam egy hölgy értékelését erről a könyvről először a borító fogott meg igazán és csak azután olvastam el a fülszöveget, majd utána az ajánlót. El kell mondjam, hogy szerelem volt első olvasásra. Mármint először a fülszöveg, de a hölgy, a „Másvilág blog” írójának az írása is nagyban hozzájárult, hogy végül megvegyem a kötetet.

A fülszöveg szerint a történet egy igen nagy érzelmű pszichológia könyv is egyben, de én méltán nevezném családdrámának, lélektaninak és egy cseppnyit gasztrológiainak is.

Amikor elolvastam az ajánlót a könyv hátoldalán igazából úgy voltam vele, hogy imádom az olyan könyveket amik a főzéssel vannak kapcsolatban, valahogy ezek a történeteket mindig is imádtam és nem is igazán figyeltem fel a fülszövegben arra, hogy a könyv valódi nagy hangsúlya inkább a lélektanon van mint a főzésen amit a végére egyáltalán nem bántam meg. Sőt!!! Egyáltalán nem hiányoltam belőle több főzést, hiszen a komoly téma miatt a könyv azonnal magába szippantott és engedni sem akart, nem is akartam. Egy olyan hihetetlen élményben részesültem általa, hogy lesokkoltam.

A komoly és érzelmes témát a könyv csodásan tárja fel előttünk, sőt végigvezet rajta és megmutatja, hogy a probléma gyökere gyakran nem onnan ered ahonnan eredetileg gondolnánk.

Maga a történet egy nagyon izgalmas és lebilincselő elbeszélés, gyakorlatilag nem lehet nem szeretni és főleg azért mert rengeteg nagy igazságot tár fel előttünk. Szinte minket is megtanít valamire ez a könyv hiszen bár az elején nagyon komoran indít, valami bölcsességet mindig ad. A megbocsátást nem csak másoknak, de saját magunknak is. Ne meneküljünk a problémáink elől, ne meneküljünk az érzésein elől, merjük kimondani őket, merjünk szembenézni velük és merjünk szeretni.

A történet maga egy nagyon komoly elgondolkodtatú témájú, igazi vérpezsdítő alkotás! Számomra hihetetlen élmény volt, imádtam minden sorát.

Ha valaki olyan élményre vágyik ami elgondolkodtatja, meglepi, kicsit felkavarja az álló vizet, akkor méltán tudom ajánlani a könyvet.

Mivel a véleményem spoiler mentes többet nem árulhatok el a könyvről, pedig lenne itt még miről írni, talán napestig is.

Kedvenc idézetem a könyvből: „Meddig szaladhat az ember önmaga elől?”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s