Barcelona, ​Barcelona (Caroline Wood 1.)

Tartalom:

” Barcelona ​és a szerelem íze…

Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense. Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét. Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja.

Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért. Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát. Egyedül.

Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is. Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának. Mindennapra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra…

Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is…

Irány Barcelona!!!!!!

Ezzel a történettel nyílegyenesen repülten is a forró spanyol országba, mintha én is nyaraltam volna. Olyan fantasztikus élményekben és ételekben volt részem a könyv által, hogy legszívesebben már most csomagolnék és persze a könyvet sem hagynám ki a csomagból mert egy igazi útikönyv is egyben. Az ételeket végigkóstolnám, a tájakat bebarangolnám és közben olvasnám ezt a csodás, izgalmakkal és humorral megírt történetet aminek kijár egy második rész!!!!!!

Bár igaz a könyv az elején nagy hangsúlyt fektetett Barcelona bemutatására, hiszen elkalauzolt minket a városban és a gasztronómiában, én azért még olvastam volna több ilyet. Kicsit gyorsnak éreztem a tempót, igaz ami igaz, hogy Caro csak egy hetet töltött ott, mégis úgy érzem még több minden belefért volna a könyvbe. A végén már attól féltem, hogy a könyvnek nem lesz elég ideje lezárnia saját magát de ebben nagyon tévedtem. Szerintem egy csodás történet kaptunk készhez, kicsit több Barcelon-at még többet volna belőle, vagy egy kis távolabbi borászatot, egy kicsit nagyobb bemutatását Spanyolországnak, de ezen kívül szerintem nagyon is remek. A szerelmi szálat imádtam benne és meglepően váratlan és csodásan kibontott volt. Az ételek amiket végig kóstoltak szerintem csodásak voltak, máris keresek pár receptet az interneten.

De mégis úgy érzem ezt a könyvet jobban ki kellett volna fejteni. A végét kissé túl lecsapottnak érzem, szerettem volna ha Wanda és Tom kapcsolatát jobban kifejti az írónő, illetve Carlos és Wanda, úgy érzem ezek a kisebb szálak még kaphattak volna egy kicsivel több figyelmet.

Azok a randik pedig egyszerűen fergetegesek voltak!!!! Én esküszöm szakadtam a röhögéstől ahogy jöttek sorban a vacsora partnerek és el sem tudtam képzelni, hogy lehet ilyen embereket találni a földön! Annyira élvezetes és vicces volt!

Caro és Tom szálát imádtam, szerintem csodás, hogy hogyan indultak és végül hová lyukadtak ki, de főleg az, hogy együtt miket életek meg!

Külön tetszett, hogy nem hozta azt a tipikus romantikus regényt, amikor a srác rohan vissza a csajhoz és ott lesz a nagy egymásra találás. Nem. Itt meg, nem jön és kész. Nincs várakozás meg semmi és pont e miatt izgultam még jobban a végére, hogy na akkor ez vajon, hogy fog lezáródni? Happy end-el, vagy esetleg már egy második részben? Imádtam ahogy ezzel a kis húzással tovább tartotta az olvasóban a feszültséget ami a végére szinte kirobbant!

De összességében imádtam! Aki szereti a romantikus, vicces és külföldön játszódó történeteket, valamint szeretné jobban megismerni egy-egy ország kultúráját, szerintem ez a könyv pont neki való. Tökeletes nyári olvasmány!

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Úgy éreztem, hazataláltam, minden pillanatot élveztem, amit együtt töltöttünk, kerek és egész volt minden, és amikor a szemébe néztem, azt hittem, belelátok a lelkébe.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s