Tartalom:
“A tizenhárom éves Adel Pullman öt éve él egy sivár párizsi árvaházban, azóta, amióta a szüleinek nyoma veszett. Egyetlen menedéke a padlás, ahol egy ütött-kopott utazóládában őrzi a szüleitől maradt néhány emléket, köztük édesapja érthetetlen feljegyzésekkel teli noteszét. Egy napon a láda titkos rekeszében különös tárgyra bukkan: egy bűvös erejű medálra, mely a legváratlanabb pillanatokban egy másik világba röpíti. Van-e valami köze ennek a medálnak Atlantiszhoz, az elsüllyedt kontinenshez, amely után Pullman professzor kutatott, amikor eltűnt? Adel egyedül vág neki a nyomozásnak. Egyedül? Nem egészen. Egy titokzatos, sötét alak mindenütt a nyomában jár…”
Kiskoromban amikor édesanyám megvette nekem ezt a sorozatot faltam minden sorát. Egy könyvet egy este alatt kiolvastam annyira magával ragadott ez a sötét mégis csodás világ. Bár sajnos ezt a sorozatot kevesen ismerik. Mikor én voltam még tini akkor jelent meg, de valamiért sosem kapott akkora visszhangot, amit talán egy kicsit meg is tudok érteni.
Bár a könyv nagyon jó és eredeti sajnos nagyon gyerekes és egyszerű, Most így kicsit idősebben átolvasva már nem találtam annyi izgalmat a sorok között, sőt a főszereplő számomra már nem ugyan azt a bátor kislány volt mint régen, csak egy gyerek akinek semmi keresnivalója nem lenne ott.
És bár tényleg nagyon egyszerű mégis én nagyon szeretem. Izgalmas és kalandos, visszarepít kicsit a gyermekkoromba amikor még a takaró alatt olvastam ki este és féltem, hogy álmomba előjönnek azok a csúf teremtmények a könyv lapjairól. Nosztalgiának számomra tökéletes volt, mégsem tudtam annyira élvezni mint egykoron és ez annak tudható be, hogy vannak ifjúsági könyvek mint a Percy Jackson, vagy a Harry Potter amiket ha tiniként kiolvasol és felnőttként ismét beléjük mélyedsz ugyan úgy tudod élvezni, vagy talán még jobban is. Ez a könyv tényleg kicsiknek íródott és bár tényleg szeretem és nagyon jó, be kell látnom, hogy nem tudja kinőni a korcsoportját.
Kedvenc idézetem a könyvből:
“Közvetlenül virradat előtt van egy rövid időszak, amikor a földre boruló sötétség olyan sűrűvé válik, mint a vastag fekete bársonydrapéria – mintha csak az éjszaka, mielőtt még a nap első sugarai kiseprűznék, még egyszer nekigyürkőzne, hogy megmutassa hatalmát.”
