A FÉNY AMIT ELVESZTETTÜNK

Tartalom:

“Két ​élet. Két szerelem. Egy választás.  Ő ihlette meg elsőként, ő indította meg és értette meg igazán. Ő lesz-e az utolsó is?  Lucy az életét megváltoztató döntés előtt áll. De mielőtt megtehetné, elölről kell elmesélnie a történetét, a közös történetüket.  Lucy és Gabe 2001. szeptember 11-én ismerkednek meg New York-ban, ahol végzősök a Columbia Egyetemen. Az a nap mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Együtt döntik el, hogy azt szeretnék, ha az életük jelentene valamit, igazán számítana. Amikor egy évvel később megint találkoznak, mintha a sors akarná, hogy talán egymásban találják meg az élet értelmét. De aztán Gabe fotós-újságíró lesz a Közép-Keleten, Lucyt pedig New York-hoz köti a munkája. A következő tizenhárom évben közös útjuk álmokon, vágyakon, féltékenykedéseken, megcsalásokon vezet el végül a szerelemig. A sors sodorta-e egymáshoz őket? És az ő döntésük tartja-e távol őket egymástól? Hiába választják el kontinensek őket, mindig van helyük egymás szívében.”

Egyetlen döntés és minden megváltozik. A könyv felveti bennünk a ” mi lett volna ha…” kérdést ami nagyon erőteljes. Tökéletesen bemutatja a pillangó hatást amely szerint akár egyetlen apró döntés is, mint az, hogy reggel melyik ruhát vesszük fel, sorsfordító lehet az életünkben. Felveti továbbá azt a kérdést is, hogy valóban mi vagyunk a saját sorsunk alakítói? Vagy esetleg a sors, a végzet, az Univerzum, vagy Isten akarta, hogy így legyen?

Ez egy olyan könyv mely tényleg fantasztikus. A történet cselekménye számomra hol fantasztikus volt, hol pedig legszívesebben üvöltöttem volna. A történet végkifejlete szívszorító és egyben felkavaró is.

Kedvenc idézetem a könyvből:

“Az élet néha csigalassúsággal kúszik előre, amíg nem történik valami, amitől megtorpanunk, alaposan körülnézünk, és rájövünk, hogy rengeteg idő telt el azóta, amióta utoljára rendesen odafigyeltünk.”

Spoiler!

Viszont egyik főszereplő sem nőtt a szívemhez, bár mind Lucy mind Darren az elején szimpatikus volt, de ahogy haladt előre a sztori egyre jobban negatív szereplőként tűntek fel a szememben a cselekedeteik és a viselkedésük miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s